Az új Sportolói Bizottság várhatóan a sportolói fórumon formálódhat még az idén
A sportolói fórum, az új Sportolói Bizottság, az Európai Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságába való delegálás és a versenysport-stratégiával kapcsolatos workshop is napirenden volt a MOB Sportolói Bizottságának szeptember 3-ai ülésén. Az új bizottság létrehozásáról a MOB szeptember elsején életbe lépett megújult alapszabálya rendelkezik.
Az ülés elején Sinkó Andrea bizottságvezető gratulált a Magyar Olimpiai Csapat tokiói eredményeihez, sikereihez; köztük a jelenlévő Vörös Zsuzsának, Kovács Sarolta öttusázó bronzérméhez és Csernoviczki Éva judósnak, a sikeres kvalifikációjához.
Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke köszönetet mondott a bizottság tagjainak a többéves munkájukért, majd emlékeztetett, hogy az új alapszabály értelmében a tokió olimpiát követően lejár a testület elnökének és tagjainak mandátuma, így hamarosan választásra kerül sor.
Gundel Takács Gábor, a MOB új kommunikációs igazgatója bemutatkozása után ismertette a szervezet kommmunikációs platformjait, közösségi médiafelületeit, egyben hangsúlyozta, hogy „a MOB, és ezen belül a kommunikációs csapat mindenben nyitott, amiben segíteni tudja a bizottság munkáját”.
A nap kiemelt jelentőségű napirendi pontja volt a novemberre tervezett sportolói fórum, ahol a – Nemzetközi Olimpiai Bizottság normáihoz igazodva – tokiói olimpián részt vett sportolók leadhatják voksukat a megújult alapszabálynak megfelelően, a közeljövőben újjáalakuló Sportolói Bizottság tagjaira. A dokumentum ide vonatkozó paragrafusa a beszámoló végén olvasható.
A bizottság tagjai egyhangúlag támogatták, hogy az Európai Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságába az olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó Knoch Viktor kandidáljon. A választásra október 2-án, Dubrovnikban kerül sor. Az EOC testületének eddigi alelnöke, a világbajnoki bronzérmes gátfutó, olimpikon atléta Baji Balázs nem kíván újrázni.
Fábián László sportigazgató köszönetet mondott a versenysport-stratégiával kapcsolatos – Sportszakmai Bizottsággal közösen rendezett – korábbi workshopon való aktív közreműködésért, egyben jelezte, hogy október 14-én újabb egyeztetésre kerül sor.
Alapszabály, 38. § A Sportolói Bizottság
(1) A Sportolói Bizottság tagjai az elnök, 4 fő delegált és 5 fő választott bizottsági tag, valamint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és az Európai Olimpiai Bizottságok Sportolói Bizottságának magyar állampolgárságú tagjai.
(2) A Sportolói Bizottság tagja az lehet, aki a választást, illetve a delegálást megelőző utolsó 3 nyári, illetve téli Olimpiai Játékok egyikén versenyzőként részt vett.
(3) A Sportolói Bizottság tagjai közül 4 főt a Magyar Olimpiai Bizottság Elnöksége delegál, 6 főt a versenyzők közvetlenül választanak 4 évre, az alábbiak szerint:
a) 8 tag a választást, illetve a delegálást megelőző utolsó 3 nyári Olimpiai Játékok egyikén részt vett versenyzők közül, a nyári Olimpiai Játékok évében, az utolsó negyedévben kerül megválasztásra, illetve delegálásra oly módon, hogy 5 tagot a legutóbbi nyári Olimpiai Játékokon részt vett versenyzők választanak, 3 tagot a Magyar Olimpiai Bizottság rendes tisztújítást követően megválasztott Elnöksége delegál úgy, hogy a választott, illetve delegált tagokból legalább 1-1 fővel képviseltesse magát mindkét nem;
b) 2 tag a választást, illetve a delegálást megelőző utolsó 3 téli Olimpiai Játékok egyikén részt vett versenyzők közül, a téli Olimpiai Játékok évében, a második negyedévben kerül megválasztásra, illetve delegálásra oly módon, hogy 1 tagot a legutóbbi téli Olimpiai Játékokon részt vett versenyzők választanak, 1 tagot a Magyar Olimpiai Bizottság rendes tisztújítást követően megválasztott Elnöksége delegál;
c) egy sportág legfeljebb 1 fővel képviselhesse magát a Bizottságban.
(4) A Sportolói Bizottság elnökét a tagok maguk közül választják a nyári és a téli Olimpiai Játékok évében, a tagok megválasztását követő első ülésen. A Sportolói Bizottság elnökének csak olyan tag választható, akit a versenyzők választottak a Sportolói Bizottság tagjainak sorába.
(5) A Sportolói Bizottság elnöke és egy maguk közül választott tagja – akiknek különböző neműnek kell lenniük – MOB-tag, a Sportolói Bizottság elnöke pozíciójából fakadóan a Magyar Olimpiai Bizottság Elnökségének a tagja.
(6) A Sportolói Bizottság a Magyar Olimpiai Bizottság Elnökségének, Elnökének vagy Főtitkárának felkérése alapján véleményével, javaslataival segíti a Magyar Olimpiai Bizottság munkáját. A Sportolói Bizottság tagjai függetlenek, tevékenységük során nem utasíthatóak.
(7) A Sportolói Bizottság működésének részletes szabályait az ügyrendje határozza meg, amit a Bizottság saját hatáskörben fogad el, figyelembe véve a Nemzetközi Olimpiai Bizottság sportolói bizottságokra vonatkozó szabályzata, az Alapszabály, a Szervezeti és Működési Szabályzat, az Elnökség határozatainak és a Magyar Olimpiai Bizottság egyéb belső szabályzatainak a rendelkezéseit.
(8) A Sportolói Bizottság beszámol a tevékenységéről a Közgyűlésnek.
(MOB; fotó: MOB/Szalmás Péter)
Keresés