Bajnokok üzenete 100 nappal London előtt
Barátsággal, szeretettel köszöntjük utódainkat, a XXX. Nyári Olimpiai Játékokra készülő magyar csapat minden versenyzőjét.
Nehéz, küzdelmes viadalokon minden elismerést megérdemlő teljesítménnyel sikerült megszereznetek az indulás jogát. Jó néhány sportágban még nem fejeződtek be ezek a kvalifikációs versenyek, szerepléseteket figyelemmel kisérve szurkolunk értetek. A csapat létszáma azonban a jelenlegiek szerint kisebb lesz, mint volt a korábbi olimpiákon. Ezzel egy időben a résztvevő nemzetek száma jelentősen emelkedett, az élmezőny kiszélesedett és a jó szereplést világszerte fokozott érdeklődés kíséri.
Biztosak vagyunk azonban abban, hogy az ünnepélyes megnyitóig hátralévő száz nap alatt is mindent megtesztek az eredményes helytállásért. Ahogyan mi annak idején, Ti is az olimpiára, Londonra gondolva alusztok el és ébredtek. Tudjátok, hogy pályafutásotok legnagyobb erőpróbája, a versenyek, versenye, az olimpia következik.
Őszintén kívánjuk, hogy a legjobb formában versenyezve, a legjobb teljesítményt nyújtva érjétek el céljaitokat, váljanak valóra vágyaitok.
Ne feledjétek, hogy a magyar színeket, köztársaságunkat képviselitek. Legyetek szolidárisak egymáshoz, alkossatok igazi, összetartó csapatot. Dicső hagyományainkat megőrizve, példánkat követve eredményeitekkel és magatartásotokkal egyaránt öregbítsétek szeretett hazánk jó hírét, szerezzetek örömet a határainkon innen és túl élő minden magyar embernek.
Versenyezzetek bátran, ellenfeleiteket tisztelve, a fair play szellemében és ami a legfontosabb tisztán, becsületesen.
Ezt kívánja mindnyájatoknak a 160 magyar aranyérmes nevében
az Olimpiai Bajnokok Klubja elnöksége
Keresés