Barka Emese is megcsinálta: ez már a hetedik magyar arany Bakuban!
Barka Emese a kedd délutáni döntőben is ellenállhatatlan volt a női birkózók 58 kg-osok versenyében a Európa Játékokon, a hetedik magyar aranyérmet nyerve Bakuban.
A Vasas SC kiválósága az ifjúsági olimpiai bajnok norvég Grace Bullen ellen kezdett a nyolcaddöntőben, és intézte el gond nélkül, 11:4-re.
A nyolc között ennél is simábban ment tovább, orosz ellenfele, Valerija Koblova ugyanis visszalépett, a Magyar Birkózószövetség információi szerint térdsérülés miatt.
Az elődöntőben a hazai pálya előnyét élvező Irina Netrebával találkozott, ám végig dominálva ezen az akadályon is átverekedte magát.
Az aranymeccs is úgy alakult, ahogyan elképzeltük: az első menetet passzívan kezdte Tetjana Lavrencsuk (1:0 ide), majd Emese támadását sem tudta visszaverni (3:0).
Az ukrán 3:2-re még fel tudott zárkózni, a fordítás viszont szerencsére elmaradt, így a magyar lány megszerezte a magyar küldöttség hetedik aranyérmét, stabilizálva hazánk harmadik helyét a bakui éremtáblázaton!
Barka Emese legnagyobb sikerét Budapesten aratta ezt megelőzően, a hazai rendezésű világbajnokságon harmadik lett 2013-ban.
Korpási Bálint és Sastin Marianna után a harmadik magyar éremnek örülhetünk birkózásban az első Európa Játékokon.
(MOB)
Keresés