Csak két pont – vagy mégis több?

Sorozatunkban a Magyar Olimpiai Bizottság november végén megjelent kiadványában, a Sport 2014-ben olvasható érdekesebb anyagokat közöljük – a kosárlabdában történt eseményeket S. Tóth János, a Metropol vezető szerkesztője foglalta össze.

Három másodperc. Ennyin múlott a magyar férfi kosárlabda-válogatott sorsa a 2015-ös Európa-bajnokság selejtezőjében. A csehek elleni zárómérkőzést 17 pontos különbséggel kellett volna megnyernie a csapatnak ahhoz, hogy kijusson a kontinensviadalra. Ám az utolsó pillanatokban még „csak” 14 pont volt az előnye Sztojan Ivkovics együttesének. Ekkor végezhetett el két büntetőt a Pavel Houska által faultolt Keller Ádám. A Szolnok centerének nem volt választási lehetősége: az első büntetőt be kellett dobnia, majd a másodikat úgy rontani el, hogy a lepattanót valamelyik csapattárs szerezhesse meg, aki aztán azonnal célba veszi a gyűrűt. A feladat megoldása ötvenszázalékosan sikerült: Keller az első büntetőt értékesítette, a másodikat szándékosan elhibázta, csak éppen a lepattanó labda a cseheknél landolt. A vége így 83-68 lett – bukással felérő győzelem.

„Megkezdődött az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő férfi kosárlabda-válogatott összetartása, a csapat számára a szövetség (MKOSZ) a továbbjutást tűzte ki célul” – ezt írták 2014 júliusának elején a lapok. Hogy mire alapozta elvárását a tiszteletre méltó testület, máig rejtély. Jó eséllyel megtippelhető, hogy nem a magyar férfi kosárlabdázás elmúlt évekbeli nemzetközi sikereit vette alapul a cél meghatározásánál. Merthogy ilyenek egész egyszerűen nem voltak. Az európai porondra évtizedes önkéntes száműzetés után visszaszivárgó klubjaink jobbára gyöngécske sparring-partnerei maradtak a kontinentális középmezőnyből verbuválódó ellenfeleknek; az elitsorozatoknak tudniillik a magyar NB I-ből a közelébe sem lehet jutni.

Az egyetlen érdemi kivételt az Olaj KK kétszeri négyes döntőbe jutása jelenti a harmadik számú kontinentális versenysorozatnak számító EuroChallenge-kupában. Noha a szolnokiak szereplése megérdemel egy kalapemelést, az is tény, hogy a 2013–14-es keretükben mindössze három, a magyar válogatott szempontjából számításba vehető játékos szerezhetett nemzetközi rutint, hat (részben honosított) légiós mellett. A nagy csinnadrattával beharangozott délszláv nemzetközi bajnokságból, az Adrialigából pedig két szezon – egy 13. és egy 12. helyezés – után, 2014 nyarán kis híján kifarolt a klub, mivel az MKOSZ csak a Szolnok számára hátrányos besorolással engedte volna vissza az Olaj gárdáját az NB I középszakaszába. Hogy e szövetségi presszió hátterében nyers üzleti megfontolások álltak, arra bizonyság Bodnár Péter főtitkár megszólalása, aki szerint „be kell látni, a magyar férfi bajnokság eladhatósága szempontjából kulcsfontosságú, hogy a Szolnok az A-csoport alapszakaszában is részt vegyen, a csapatok, a szponzorok, a televíziós társaságok és nem mellékesen a szurkolók érdekei is ezt kívánják”. Másként: a vonzerejéből egy ideje folyamatosan veszítő magyar pontvadászat az első számú honi klub nélkül végképp a leértékelt áru kategóriájába süllyedhet. Más kérdés, hogy a vita végül mégis a határozott érdekérvényesítő képességgel rendelkező Szolnok számára kedvezően rendeződött, így a csapat továbbra is részt vesz az Adria-liga küzdelmeiben is. De vissza az Eb-kvalifikációs sorozat MKOSZ által kitűzött céljához.

„A selejtező előtt a szakemberek sem gondolták, hogy reális esélyünk lenne a kijutásra” – kontrázott rá saját elnökségére a kvalifikációs sorozatot követően az immár második szövetségi kapitányi ciklusát töltő Sztojan Ivkovics. Ám nem ez volt az egyetlen eset, amikor a felek látványosan elbeszéltek egymás mellett.

„Szeretnénk a legerősebb összeállításban pályára lépni, és fontos, hogy aki ott lesz, az maximálisan teljesítsen. Ha ez megvalósul, akkor kellő erőt képviselünk, és mi leszünk az esélyesek a csoportban, még ha NBA- és euroligás játékosok állnak is a túloldalon” – fejtegette az első meccs első labdafeldobása előtt Szalay Ferenc, az MKOSZ elnöke. „A mi problémánk ugyanaz, mint eddig: olyan játékosok alkotják az együttest, akik kiegészítő játékosok a klubjukban, és a válogatottban többet játszanak, mint ott” – így a kapitány a csehországi vereség után.

S valóban: az elnök(ség) fogadkozása ellenére a legjobbak harcba küldése csupán álom maradt. Hanga Ádám, Lóránt Péter, Báder Márton, Hendlein Roland, Szabó Zsolt – komplett kezdőötösnyi játékos hiányzott a keretből, ami leginkább a centerposzton ütött vissza. Persze Sztojan Ivkovics szerint valamennyi távolmaradónak „volt logikus, elfogadható indoka” a szereplés lemondására. Kellett is, hogy legyen, elvégre 2013 nyarán, az Európa-bajnoki előselejtezőt megelőzően épp ő tolmácsolta a közvéleménynek az MKOSZ-elnökség dörgedelmes határozatát, miszerint „aki lemondja a válogatottságot, arra féléves eltiltás vár”. A fenyegetés komolyságát azonban rögvest megkérdőjelezte, hogy a dubrovniki születésű tréner ekként folytatta a mondókáját: „Többek között Hanga Ádámnak, Lóránt Péternek, Báder Mártonnak vagy Horváth Ákosnak most azért nem küldtem meghívót, mert tudom, hogy fontos döntések előtt állnak, vagy éppen regenerálódásra van szükségük.”

No, és az is a szövetségi kapitány volt, aki a szurkolók egy része által oly nagyon hiányolt kosárlabdázókról, az Eb-remények végleges szertefoszlása után, ezt a szakmai értékítéletet adta: „Szerintem jelenleg Hanga Ádám az egyetlen jegyzett, az Euroligában is bizonyító játékosunk.” Arra a felvetésre pedig, végül is miért nem volt képes kiharcolni a 2015-ös Eb-indulás jogát a magyar válogatott, tömören ennyit felelt: „Alapvetően azért, mert jobb csapatokkal játszottunk.”

A jelek szerint másik szemüvegen át nézte a selejtezőket az egykori élvonalbeli játékos és edző, az MKOSZ jelenlegi első embere. „A válogatott bebizonyította, nemzetközi szinten is jegyzett, most már tartanak tőlünk” – vélekedett Szalay Ferenc. Arról már nem beszélt, mely válogatottak körében okoz újabban pánikot a magyarok felbukkanása a parketten. Mindenesetre azt még hozzátette, hogy „ez a csapat a mögöttük lévő generációknak azt üzeni, érdemes a kosárlabdát választani, mert el lehet jutni magas szintekre is”.

Szó se róla, a szövetség vezérkara 2013 nyarán még azt vizionálta – legalábbis júniusban Szalay Ferenc erről nyilatkozott –, hogy „az elmúlt időszak eredménytelensége után olyan irányt kell venni a megfiatalított nemzeti csapattal, hogy az évtized második felére kontinentális szinten is ütőképes együttes álljon össze. Új út kell, amelyhez pénz, paripa és fegyver is a kapitány rendelkezésére áll.”

Most már csak játékos és edző kellene – tehetnénk hozzá. Legalábbis erre utalt a volt szövetségi kapitány, az utánpótlás helyzetét is tökéletesen ismerő Patonay Imre egy interjúban, aki szerint aligha lesz belátható időn belül több magyar kosaras a nemzetközi élmezőnyben. Pedig nem lenne szükség jelentősebb invázióra a jelenlegi helyzet kifényesítéséhez, hiszen lényegében Hanga Ádám maradt meg a magyarok közül hírmondónak a kontinentális elitben.

Szörnyű balszerencse, hogy a 25 éves bedobón mintha átok ülne, ugyanis szinte folyamatosan sérült. Pedig nagy reményekkel érkezett 2013 nyarán a katalán Manresától a Kutxa Laboralhoz, ám decemberig csak a krónikus csontödémáját igyekezett kikúrálni, és kosárlabdázás helyett kezelésekre járt meg szobabiciklizett. Bár a folytatásban epizodistaként olykor pályán lehetett a baszk együttesben – sőt a Fenerbahce elleni Euroliga-találkozón az adott játékhét leglátványosabb kosarát jegyezte –, a szezon hátralévő részében is kénytelen volt hosszabb-rövidebb pihenőket tartani. A klubvezetőség 2014 nyarán végül úgy döntött, egy évre kölcsönadja a vitóriai színekben szerény, 5,8 pontos és 2,4 lepattanós statisztikát produkáló kétméteres kosarast az olasz Scandone Avellinónak. Hogy ezzel a 2011-ben a San Antonio Spurs által draftolt Hanga Ádám még távolabb került NBA-álmai beteljesülésétől, aligha kétséges. A Nápoly közeli város csapata tudniillik legutóbb 12. lett a 15 szereplős itáliai élvonalban. Arra viszont alkalmas lehet az új szezon és az új környezet, hogy – felgyógyulva – újból felépítse magát, visszakerüljön az Euroligába, s ezzel a szakmai reflektorfénybe.

De vissza még Patonay Imre borús honi jövőképéhez: „Alig akad két méter fölötti kosaras a korosztályos válogatottakban. Pedig vannak magas gyerekek, s most már jönnek is kosárlabdázni, csak rossz kezekbe kerülnek és elkallódnak, mert kevés a jó edző... A fiatal reménységek hiába rátermettek, későn jutnak lehetőséghez a felnőttcsapatban. Általában kiszorítják őket az idegenlégiósok, akiket sok helyen olyannyira túlbecsülnek, hogy nemcsak szereplési lehetőséget adnak nekik, hanem a honosításukat is elintézik.”

A külföldiekről általában lesújtó a többség véleménye, s ezt osztja Sztojan Ivkovics is, noha 1992-ben ő maga is Szabadkáról került Szolnokra: „A külföldi kosarasok hetven százalékával befürödnek a magyar klubok... Sok az alkalmatlan. Szemet szúr az embernek, hogy némelyik mennyire sánta, ez nem túlzás, és van, ahol így is játszhat.” Persze a történetnek van egy másik olvasata is, erről beszélt a Zalaegerszeg elnöke, Podlovics Péter: „A helyzet még a mostaninál is rosszabb lenne, ha nem kapna játéklehetőséget együttesenként három-három külföldi.” S hogy e megállapítás korántsem túlzó, íme a fiú utánpótlás- válogatottak 2014 nyári korosztályos Európa-bajnoki szereplésének statisztikája. Előrebocsátva, hogy csak az U20- asok szerepeltek az A-csoportban, az U18 és az U16 eleve a B-csoportban versenyzett. Nos, jövőre már az U20-asok is csak a második vonalban próbálkozhatnak, mert a krétai tornán az utolsó helyen végeztek három győzelemmel és hat vereséggel. Az U18-asok a hatodik helyen zártak, míg az U16-osoknak a jó kezdés ellenére a hetedik hely maradt. Ez az összesített európai rangsorban a 22., illetve a 23. helyet jelenti.

 „Nem annyira drámai, hogy elmaradt a továbbjutás, a hazai kosárlabda egyetlen Eb-szerepléstől még nem lesz jobb... Nem elméleteket kell gyártani, hanem sokat dolgozni. Így lesznek nemzetközileg is jegyzett játékosaink, akiket egy esetleges kijutás esetén nem vernének bucira az Eb-n, mert most nincsenek ilyenek” – vonta meg a felnőtt kvalifikációs sorozat mérlegét Sztojan Ivkovics, s e véleményét aligha lehet vitatni. Ám a tény ettől még tény marad: legutóbb 1999-ben szerepelt a magyar válogatott felnőtt Európa-bajnokságon, azt megelőzően pedig 1969-ben. Csakhogy 45 éve még mindössze 12 csapatos, de 15 esztendeje is csupán 16 szereplős volt a torna. Jövőre viszont a FIBA Europe 51 tagországából (melybe beletartozik többek között a nem éppen kosárnagyhatalomként számon tartott Andorra, Gibraltár, Málta, San Marino, Skócia, Wales, Albánia, Moldova és Monaco is) immár 24-nek a válogatottja vehet részt az Eb-n...

-------

Sarkantyús nő

Egész Ohio dühöngött, a legharagosabbak LeBron James-mezeket égettek 2010 nyarán, amikor kiderült: a Cavaliers ikonja Clevelandből Miamiba teszi át a székhelyét. Eltelt négy esztendő, és a 23-as számú dressz újra kultusztárgy lett Ohióban, hiszen a „tékozló fiú” úgy döntött, hazatér, sőt visszaveszi régi mezszámát is. Persze, most már nemcsak névlegesen király (King James), hanem a valóságban is az, hiszen a Heatnek két aranygyűrűvel az ujjain inthetett búcsút. Legfeljebb azért lehet csalódott, mert nem jött össze a triplázás: a 2014-es fináléban a San Antonio Spurs 4-1-es összesítéssel intézte el a LeBron James mellett Chris Bosh és Dwyane Wade fémjelezte floridai elitalakulatot.

A „sarkantyúsok” nagy hármasa, a Tim Duncan (38 éves), Tony Parker (32), Manu Ginobili (37) trió ugyan már aligha a jövőt jelenti, de a legutóbbi fináléban remeklő Kawhi Leonard köré akár egy újabb bajnokesélyes csapat is felépíthető. S hogy az eddigi öt bajnoki címmel nem érik be San Antonióban, többek között az is jelzi, hogy az eddig is mestermunkát végző szakmai csapatot is alaposan megerősítették. S ezzel históriát írtak, hiszen nemcsak a négy Euroliga-győzelemmel büszkélkedő olasz Ettore Messina csatlakozott Gregg Popovich stábjához, hanem – első, főállásban foglalkoztatott nőként az NBA, sőt a négy nagy észak-amerikai profi liga történetében – Becky Hammon is. A WNBA-ben tizenöt évet lehúzó, dél-dakotai illetőségű, 37 éves szakember igazán nem idegenkedik a kalandoktól: miután bizonyossá vált, hogy nem kerül be a 2008-as pekingi olimpiára készülő amerikai keretbe – az Egyesült Államokban általános felhördülést kiváltva –, felvette az orosz állampolgárságot, s két olimpián, egy Európa-bajnokságon meg egy világbajnokságon szerepelt orosz színekben.
-------

Álomdöntő helyett rémálmok

Ahogy lefújták a 2014. évi férfi kosárlabda-világbajnokság madridi döntőjét, a győztes amerikai válogatott szövetségi kapitánya, Mike Krzyzewski máris hívta Paul George-ot, s annyit mondott: „Megvan az aranyérmed, visszük haza.” Az Indiana Pacers játékosának horrorisztikus balesete beárnyékolta az Egyesült Államok együttesének vb-felkészülését. A 24 éves hátvéd a Las Vegas-i UNLV-egyetem sportcsarnokában lejátszott, egymás közötti gyakorlómeccsen esett el olyan pechesen, hogy kettős nyílt lábszárcsonttörést szenvedett, s ezzel nemcsak a vb-szereplése, de az egész NBA-szezonja elúszott.

A dráma azonban váratlanul egységbe kovácsolta a LeBron James, Kevin Durant, Blake Griffin, Carmelo Anthony, Chris Paul vagy éppen Kevin Love távollétében már nem is B-, hanem már C-válogatottként lesajnált Team USA tagjait. Akik Spanyolországban valósággal átgázoltak a „világ maradékán”; már ahogy a tengerentúlon emlegetni szokás a külföldi riválisokat. Átlagosan 33 pont különbséggel nyerték a meccseiket, ami ugyan elmarad az 1992-es barcelonai olimpián varázsló Dream Team I gárdájának 43,8 pont különbségű diadalaitól, mégis fölöttébb figyelemre méltó annak fényében, hogy a Dream Team II 1994-es színre lépése óta az Egyesült Államok az öt vb-döntőből mindössze kettőben volt érdekelt; igaz, azt a kettőt meg is nyerte (1994, 2010).

Pedig Európában, különösen a spanyolok 2006-os vb-aranyát követően, sokan már az NBA sportági egyeduralmának szertefoszlását vizionálták. Amerika azonban most markáns választ adott. Arról pedig igazán nem Mike Krzyzewski alakulata tehet, hogy elmaradt az oly nagyon áhított Spanyolország–USA álomdöntő. A Pau Gasolt, Marc Gasolt, Serge Ibakát, Ricky Rubiót, José Calderónt és Rudy Fernándezt is felvonultató házigazdák ugyanis már a negyeddöntőben fennakadtak a bravúrosan teljesítő, és a litvánok 95-93-as legyőzésével bronzérmet szerző (s ezzel a FIBA-világranglistán az 5. helyre felkúszó) franciákon. A torna legkellemesebb meglepetése mégis talán a tehetségeket folyamatosan ontó Szerbia második helye. Még akkor is, ha a habkönnyű All Star-gálák komolyságát idéző, 129-92-re végződő fináléban Szasa Djordjevics együttese csak végszavazhatott a Team USA-nek, amely zsinórban a 63. győzelmét könyvelte el – ebből 18 felkészülési meccs volt –, s rögvest kvalifikálta magát a 2016- is riói olimpiára.

Most már csak az a kérdés, az NBA-s klubok – Paul George brutális sérülése miatt háborgó – tulajdonosai hajlandóak lesznek-e dollár százmillióikat érő játékosaik testi épségét a FIBA és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság bizniszei érdekében továbbra is kockára tenni.


(Szerző: S. Tóth János; fotó: MKOSZ, Reuters)


A Sport 2014 a Líra könyvesboltjaiban kapható 7940 forintért.