Ekler Luca látogatása a Halmay Egyesületnél
Nem mindennapi vendége volt legutóbbi rendezvényén a Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesületnek. Ekler Luca, világ- és Európa-bajnok paraatléta látogatott el a szombathelyi olimpiai barátok fellegvárába. 2019-ben az év női parasportolójának és az év vasi emberének is megválasztott fiatal sportolónő előbb érdekes előadást tartott eddigi pályafutásáról, majd a közönség kérdéseire válaszolt.
A koronavírus-járvány miatt csak az egyesület tagjainak meghirdetett élménybeszámoló nyitásaként Gál László, az egyesület elnöke köszöntötte az est vendégét és a megjelent sportbarátokat. Felelevenítette az egyesületnél a korábbi években megfordult parasportolók emlékét. Többek között Tauber Zoltán asztaliteniszező, az első magyar paralimpiai bajnok, Pásztory Dóra kétszeres paralimpiai bajnok úszó és Szekeres Pál vívó – aki a világon az egyetlen sportoló, aki mind olimpián, mind paralimpián érmet szerzett – járt már a vasi olimpiai hagyományőrzőknél. Ez a nagyszerű sorozat most a magyar parasport újabb kiválóságával folytatódott.
Ekler Luca felidézte az utóbbi évek legnagyobb sikereit. Beszélt betegségéről is, melyből a fizioterápiás és gyógytornás kezeléseknek, valamint óriási akaraterejének eredményeképpen szinte teljesen felépült. Nagy szerelme a tenisz volt, de sportágat kellett váltania. Édesapja is atletizált, így ő is itt próbált szerencsét, éppen a jelenlévő Halmosiné Séfer Rozália, egykori válogatott atléta által irányított csoport edzéseit látogatta. Számára soha nem volt kérdés, hogy fel fog épülni betegségéből, bár az orvosok tiltották a sportolástól, de neki a sport nagyszerű motivációt jelentett. 2017-ben érettségizett, majd elkezdte tanulmányait a Testnevelési Egyetemen, ahol azóta már Szalma László irányításával készül. 2018 óta vesz részt paraatlétikai versenyeken. Fiatal kora ellenére eredménylistája már most lenyűgöző. Kedvenc számában, a távolugrásban – T38-as kategóriában – világ- és Európa-bajnoknak mondhatja magát, de 100 m-es és 200 m-es síkfutásban is ezüst- és bronzérmek jelzik kiugró tehetségét. Távolugrásban már kétszer ugrott világcsúcsot, melyet jelenleg is ő tart 551 cm-es ereményével. 2019-ben a dubaji világbajnokságon – a magyar csapat legeredményesebb versenyzőjeként – két számban (távolugrás és 100 m-es síkfutás) szerzett kvalifikációt a tokiói paralimpiai játékokra. A világjátékok elhalasztása ellenére optimistán tekint a jövőbe. Történelmet írhat, ugyanis még paralimpián vasi sportolónő nem szerzett érmet. A férfiaknál Lorencz Péter 1984-ben magasugrásban lett bronzérmes.
Ekler Lucát választották 2019-ben az év női parasportolójának, ami óriási elismerést jelentett számára. De a tavalyi év sikerei nyomán nem csak a sport területén kapott megtisztelő elismerést. „A legnagyobb megtiszteltetést és egyúttal hihetetlen meglepetést is számomra az jelentette, hogy engem választottak az év vasi emberének. Olyan kiváló emberek előtt szavazott rám a kuratórium, akik egész életpályájukkal már szintén rászolgáltak volna erre a címre. Ez további ösztönzést, motivációt jelent számomra, szeretnék tovább fejlődni és egyre jobb lenni” – értékelt Luca.
A nehéz időszakban sokat jelentett számára családja. Az Ekler család – hasonlóan a szintén szombathelyi Halmosi, Király, Németh és Szarka famíliához – szintén sportos családnak számít. Elég csak nagyapját, Ekler Józsefet megemlíteni, aki a Haladás legendás labdarúgója volt az ötvenes évek végén, három öccse pedig vízilabdázik. Bendegúz, a legnagyobb fiú már az ifjúsági válogatottal vb-bronzérmet nyert, jelenleg a Honvéd erőssége.
Luca a sport és tanulás mellett igyekszik minden felkérésnek eleget tenni, ezzel is népszerűsíteni a parasportot. Ő igazi kapocs az épek és fogyatékosok között. A „halmaysoknál” töltött emlékezetes est is jó hírverést jelentett a parasportok számára. A találkozó végén felcsendülő tapssal a beszélgetést nem zárták le, csak abbahagyták, ugyanis Lucát a tokiói paralimpia után visszavárják az olimpiai hagyományőrzők.
(MOA/Gál László; fotók: Szakály Ferenc)
Keresés