Elhunyt a korábbi kerékpáros elnök, MOB-tag Katona Kálmán
Hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 69. évében, február 5-én otthonában elhunyt Katona Kálmán volt közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter, a Magyar Olimpiai Bizottság korábbi tagja, a kerékpáros-szövetség egykori elnöke.
Katona Kálmán 1948. április 8-án született Pécsen. A mérnök végzettségű politikus, egykori tárcavezető, országgyűlési képviselő 1998 és 2000 között közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter volt, 2002 és 2010 között a Fővárosi Közgyűlés tagjaként is dolgozott.
Hobbijai közé tartozott a kerékpározás, korábban teljesített több hegyikerékpáros maratonversenyt is. Érdemei voltak a balatoni kerékpárút létrehozásában, később az általa irányított nagyvállalattal támogatóként is megjelent a sportágban.
Sportvezetőként 2012 és 2014 között előbb a Magyar Mountain Bike Szakági Szövetség (2012 áprilisától), majd azzal párhuzamosan (2012 decemberétől) az „ernyőszervezet”, a Magyar Kerékpársportok Szövetsége (ma Magyar Kerékpáros Szövetség) elnöki tisztét is ellátta, ebben az időszakban, a sportág képviseletében volt tagja a MOB közgyűlésének. Vezette az Országos Terepkerékpáros Turisztikai Szövetséget is.
„A célunk olyan szervezet létrehozása, amely egységes képet mutat a MOB és az UCI (Nemzetközi Kerékpáros Szövetség - a szerk.) felé” - fogalmazott a bikemag.hu kerékpáros portálnak 2012. decemberi megválasztásakor Katona Kálmán.
(MOB, fotó: bikemag.hu)
Keresés