Elhunyt Kulcsár Győző, a Nemzet Sportolója
Hosszan tartó betegség után, életének 78. évében, szeptember 19-én este elhunyt Kulcsár Győző négyszeres olimpiai, háromszoros világbajnok párbajtőrvívó, a Nemzet Sportolója; mesteredző, szövetségi kapitány, a MOB elnökségének korábbi tagja.
Kulcsár Győző 1940. október 18-án született. Vívó pályafutása során 1957 és 80 között az Újpesti Dózsa, a Miskolci EAFC, a Vasas SC és az OSC versenyzője.
Sikereit mestere, Vass Imre irányítása mellett érte el.
Olimpián, az 1964-es (Bárány Árpád, Gábor Tamás, Kausz István, Nemere Zoltán), az 1968-as (B. Nagy Pál, Fenyvesi Csaba, Nemere Zoltán, Schmitt Pál - alsó képen) és az 1972-es (Erdős Sándor, Fenyvesi Csaba, Osztrics István, Schmitt Pál) játékokon csapatban nyert aranyérmet, Mexikóvárosban egyéniben is győzött; Münchenben és Montreálban egyéniben bronzérmes. Háromszoros világbajnok csapatban, kétszeres ezüstérmes, együttesével négyszer lett harmadik. Universiadékon egy arany- és két ezüstérmet szerzett.
A Testnevelési Főiskolán és a Műszaki Egyetemen diplomázott. Személyiségét, a friss tudás iránti igényét jellemzi, hogy hatvan éves kora után is beült az iskolapadba, a Testnevelési Egyetemen képezte magát. Sportvezetőként 1979-ben a Magyar Vívó Szövetség főtitkára lett, a MOB közgyűlésének és elnökségének, valamint a Budapest 2024 sportolói bizottság tagja.
1985-től mesteredző. 1980 és 88 között magyar szövetségi kapitány, 1988 és 2001 között Olaszországban az AC Pro Vercelli (Maurizio Randazzo olimpiai bajnok, Elis Uga pedig ezüstérmes lett), 2001-től a Bp. Honvéd edzője, 2005 és 12 között a magyar párbajtőrszakág vezetője; a riói olimpiára az ott aranyérmes vasasos Szász Emesét készítette fel.
Kiemelkedő tanítványa volt az olimpiai bajnok Nagy Tímea és Szász Emese, az olimpiai második Boczkó Gábor és az öttusázó Balogh Gábor, továbbá a szintén ötkarikás ezüstérmes unokaöccs Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke.
Kulcsár Győző háromszor az év magyar vívója (1968, 1971, 1974), többször helyezett az év magyar edzője, vívóedzője választáson. 2000-ben tagja lett a Minden Idők Legjobb Magyar Sportolói Egyesületnek, a Halhatatlanok klubjának. 2004-ben a Nemzet Sportolójává választották. Eredményeit, pályafutását Magyar Köztársasági Érdemrend Középkereszttel (polgári tagozat), 2012-ben Prima Primissima Díjjal, 2016-ban Magyar Érdemrend Középkereszttel (csillaggal kitüntetés), 2016-ban Pro Urbe Budapest-díjjal ismerték el.
A Magyar Sportújságírók Szövetsége és a MOB életműdíját 2017-ben kapta meg az „Év sportolója” választáson. 1995-ben MOB Olimpiai aranygyűrűt, 2004-ben MOB Érdemérmet, 2005-ben NOB-elnöki különdíjat vehetett át.
Kő András PárbajtőrPaganini címmel írt róla életrajzi könyvet, mely 2014-ben jelent meg.
(A fotó egy születésnapi ünnepségen készült a MOB székházában 2017 szeptemberében. Balról Fábián László öttusázó, dr. Bodnár András vízilabdázó, B. Nagy Pál, Bárány Árpád, Erdős Sándor, dr. Kausz István, Kulcsár Győző, dr. Kamuti Jenő és Kulcsár Krisztián vívó.)
Közeledik a mexikói olimpia 50. évfordulója alkalmából szervezett jubileumi emléktúra, melynek időpontja egybeesik születésnapjával. A párbajtőr „Paganinije" már nem térhet vissza '68-as sikerei helyszínére...
Kulcsár Győzőt a Magyar Olimpiai Bizottság saját halottjának tekinti.
(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter, MTI)
Keresés