Emléktáblát avattak a XVI kerületben
A magyar sport napjának piros betűs nemzeti ünnepnek kellene lennie, hiszen a sport sikerei, az olimpiai győzelmek minden magyar ember egyformán megörvendeztetnek – hangoztatta Kovács Péter polgármester, a XVI. kerületi Erzsébet ligeti uszodában rendezett ünnepségen. Majd hozzátette, hogy a sikerekből a kerületben hosszabb, rövidebb ideig élő élt tanult sportemberek is kivették részüket.
Az ő nevük olvasható a korábban felavatott első emléktáblát, s az ünnepségen avatták a másodikat. Összesen 58 kiváló sportember emlékét őrzik.
A magyar sporthőskorának olyan képviselői, mint Schlosser Imre az első világklasszis magyar labdarugó, Lantos Mihály és Lóránt Gyula az arany csapat játékosai, a közelmúltból Novák Dezső a kerület díszpolgára, Magyar Zoltán tornász és Konrád Ferenc vízilabdázó olimpiai bajnokok. A jelent a most leleplezett második táblán Decsi Tamás kardvívó és Kiss Dániel gátfutó képviseli.
Még van hely újabb emléktábláknak is – jegyezte meg a házigazda Rátonyi Gábor, a kerület sportlétesítményeinek igazgatója. Az utóbbi időszakban két uszoda és strand, sportcsarnok, több műfüves labdarugó pálya és nyolc sávos műanyag futópálya épült. Amint a polgármester hangoztatta elsősorban a fiatalok számára, hogy megfelelő körülmények között sportolhassanak.
" A fiatalok örvendetesen élnek a lehetőségekkel, hiszen az elmúlt évben a kerületből 4.000 fiatal vett részt a Diák Olimpiai versenyeken " – mondta elismeréssel Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke, a kormányfő sport tanácsadója.
Nébald György, az Olimpiai Bajnokok Klubja elnöke az ünnepségen megjelent aranyérmes társainak, Ambrus Miklósnak, Novák Dezsőnek és Konrád Ferencnek a nevében is további sok sikert kívánt.
Jakabházyné Mező Mária, az akadémia főtitkára a kerület két olimpiai iskolájában, a Lemhényiben és a Szent Györgyi Albertben kialakult pezsgő sportéletről beszélt. A fiatalok látványos küzdősport bemutatója osztatlan sikert aratott. Nagy Gertrud minap felállított Guiness rekordja csodálatot váltott ki. A harmadikos kislány a karate 35 formagyakorlatát 13 órán át megszakítás nélkül bemutatva érte el rekordját.
A hangulatos ünnepség az emléktáblák koszorúzásával ért véget.
Keresés