Ezüstérmes a női vízilabda-válogatott az Universiadén
Ezüstérmet szerzett a magyar női vízilabda-válogatott a tajvani Universiadén, miután a keddi döntőben hét góllal kikapott az Egyesült Államok csapatától. A női vízilabdázók a tajvani magyar küldöttség tizennegyedik érmét szerezték meg, az ötödik ezüstöt.
Bíró Attila együttesének a favorit amerikaiak nem adtak esélyt, a találkozó gyakorlatilag két negyed után eldőlt (3-10). A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint a női válogatott 2009 és 2013 után harmadszor lett ezüstérmes az Universiadén.
Az Egyesült Államok legyőzéséről van szó, hiszen azok után, hogy az amerikai csapat veretlenül megnyerte a budapesti világbajnokságot, az universiadén – ahol öt vb-győztes szállt vízbe – még a margitszigetinél is nagyobb fölényt mutatott. A tengerentúli gárda a tajvani döntőig vezető úton az öt csoportmérkőzésen kapott összesen 14 gólt, és az elődöntőbeli 13–8-as győzelem volt a legszorosabb meccse.
Ettől függetlenül Bíró Attila együttese azért szállt vízbe, hogy szoros meccset vívjon a riválissal – aztán majd a végén megnyerje azt, ha úgy alakul –, azonban a vb-n is szereplő Jamie Neushul vezérletével az első negyed végén 5–2-re, a 14. percben pedig 9–2-re vezetett.
Az amerikai henger a második félidőben lassult, ekkor már a magyar válogatott is eredményesebben játszott, s az is valami, hogy legalább nem nőtt a hétgólos hátrány. A térfélcserét követően a mieink kétszer annyi gólt lőttek, mint addig, így végül 16–9-re kapott ki a magyar csapat, s elmondhatja magáról, hogy az universiadén ő lőtte a legtöbbet a végső győztes Egyesüt Államoknak.
A magyar női válogatott 2009 és 2013 után harmadszor lett ezüstérmes az universiadén.
Eredmények (az Universiade honlapjáról):
női vízilabda, döntő: Egyesült Államok-Magyarország 16-9 (5-2, 5-1, 3-3, 3-3)
magyar gólszerzők: Parkes 3, Gurisatti 2, Horváth B. 2, Garda, Szilágyi D.
A magyar dobogósok:
aranyérmesek:
Szatmári András (vívás, kard)
Márton Anna (vívás, kard)
Kreiss Fanni (vívás, tőr)
Olasz Anna (nyíltvízi úszás, 10 km)
Baji Balázs (atlétika, 110 m gát)
ezüstérmesek:
Bányai Zsombor (vívás, párbajtőr)
Bányai Zsombor, Siklósi Gergely, Berta Dániel, Cho Taeun Sándor (vívás, párbajtőr csapat)
Márton Anna, Mikulik Júlia, Katona Renáta, Záhonyi Petra (vívás, kard csapat)
Gyürkés Viktória (atlétika, 3000 m akadály)
női vízilabda-válogatott
bronzérmesek:
Gyurta Gergely (úszás, 1500 m gyors)
Biczó Bence (úszás, 200 m pillangó)
Kozák Luca (atlétika, 100 m gát)
Szikszai Róbert (atlétika, diszkosz)
(MTI-waterpolo.hu, fotó: MEFS)
Keresés