Fábián László: A MOB-nak nagyon fontos a három utánpótlás-program
Utánpótlás sportágvezetők részvételével tartottak értekezletet a Magyar Olimpiai Bizottság új székházában. Az érintett olimpiai sportágak szakszövetségeinek képviselői és a MOB utánpótlás-programjainak vezető mellett az eseményen megjelent Fábián László, a MOB sportigazgatója és helyettese, dr. Bartha Csaba is.
Fábián László, bevezetőjében bemutatta a MOB törekvéseit, szervezeti felépítését, ide vonatkozó struktúráját, mely szerint az utánpótlás-nevelés területe egységesen a sportigazgatósághoz tartozik. A sportigazgató, mint mondta, újdonság, hogy a jövőben a három program: a Héraklész-, a Sport XXI.- és a Sportiskolai, sportáganként egy utánpótlás sportági vezetőhöz fog tartozni. A szöuli olimpia öttusázó bajnoka kiemelte: „a MOB-nak nagyon fontos a három program”.
Dr. Bartha Csaba a 15 milliárdos rendkívüli állami sporttámogatásról adott tájékoztatást.
A programok vezetői közül Tóth József a Héraklész-, míg Pignitzky Dorottya a Sport XXI. program aktualitásairól beszélt. A tájékoztatások után a jelenlévő sportszakemberek bevonásával konzultáció következett.
Az értekezlet napirendi pontjai között a 2012-es utánpótlás-támogatások elszámolása, a 2013-as várható források, a 2013. évi első negyedév finanszírozási gyakorlata, a 2014-es ifjúsági olimpiára való felkészülés és kvalifikációs folyamat, valamint az olimpiai reménységek versenyének (ORV) támogatása szerepelt; a jelenlévő külön kitértek a Héraklész program, Gerevich ösztöndíjban történő megjelenésére is.
Keresés