Felújították Bay Béla házát, Fair Play-díjat kapott Killyéni András
A Máramaros megyei, partiumi Szinérváralján szeptember közepén átadták dr. Bay Béla kétszeres olimpikon vívó, mesteredző felújított házát, melyben emlékszoba is fogja őrizni a legendás magyar vívómester emlékét. A projekt megvalósításában jelentős szerepe volt dr. Killyéni András kolozsvári olimpiakutatónak, a Magyar Olimpiai Akadémia tanácstagjának, aki Fair Play-díjat vehetett át.
A szeptember 12-ei esemény kiemelt jelentőségét mutatja, hogy repülővel a magyar határhoz közeli településre érkezett Lucian Romascanu, Románia kulturális minisztere is. Az ünnepségen többek közt részt vett dr. Kamuti Jenő, a Nemzet Sportolója, dr. Bay Béla egykori tanítványa, Hasszán Attila örökös, Gyurta Dániel, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja és Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia (MOA) főtitkára, a MOB Emlék- és Hagyományőrző Bizottságának tagja, valamint a MOA tanácsának több tagja, a Csanádi Árpád Olimpiai Baráti Kör tagjai és a MOB munkatársa is.
„Szinérváralján a Bay-kúria a város egyetlen kiemelt jelentőségű műemléképülete, amely hosszú időn keresztül romos állapotban volt. Miután az épület állami tulajdonba került, volt a helyi TSZ kiszolgálóépülete, illetve katonai sorozóközpont is. Néhány éve a város polgármesterasszonya, Gabriela Tulbure eldöntötte, hogy a házat felújíttatja, és sikeresen pályázott uniós forrásokért. Ragaszkodott, hogy a ház őrizze meg volt tulajdonosának, a híres vívómesternek, Bay Bélának a nevét, az alagsorban pedig emlékszobát rendezzünk be. Nagy öröm volt számomra, hogy sikerült az első kiállítási anyagot elhelyezni, és Bay Béla munkásságát immáron emléktábla is őrzi” – foglalta össze dr. Killyéni András.
Az olimpiatörténész szakembert dr. Kamuti Jenő, a Magyar Fair Play Bizottság elnökeként Speciális Elnöki Fair Play Diploma elismerésben részesítette, a sportdiplomata a díjat a helyszínen adta át.
A kétszeres olimpiai ezüstérmes, világbajnok vívó visszaemlékezésében azt mondta: „Béla bácsi a második apám volt. A víváson kívül emberségre, tisztességre is tanított, odafigyelt arra is, hogy versenyzői a tanulásban, majd az élet más területén is megállják helyüket. Köszönöm a Román és a Magyar Olimpiai Bizottság összefogását, külön Schmitt Pál támogató közbenjárását az ügyben”. A szintén Fair Play-díjas sportvezető azt is elmondta, szeptember 7-én ünnepeljük a Nemzetközi Fair Play Napot, és szeretné, ha Szinérváralján egy futóesemény emlékeztetne a jövőben a becsületes sportra.
Bay Bélának nem voltak gyermekei, örököse egykori tanítványa, Hasszán Attila lett. „A hetvenes években a BVSC-ben vívtam, így én is a legnagyobb akkori magyar vívóktól leshettem el a sportág fortélyait. Olimpiára nem jutottam ki, de ennek ellenére meghatározó időszak volt számomra. Sok időt töltöttem a társasággal, Béla bácsi mellett a vívóteremben és a vadászatokon is. Amiben tudtam, segítettem a kúria és az emlékszoba kialakítását, hozzátettem a magam részét az emléktáblához is, melyet most állítottunk fel. Ez alkalommal hoztam a kiállítóterembe például Béla bácsi sisakját, illetve egy szép kis vadásztrófeát, mely Erdélyből származik. Örülök annak, hogy más vívókat is meg lehetett győzni az ügynek, itt van például Szász Emese, Dömölky Lídia vagy Rédli András fegyvere, vagy felszerelésének egy-egy darabja. Boldoggá tesz, hogy ily módon is tovább ápolhatjuk Béla bácsi örökét.”
Az emléktáblát többek jelenlétében a település polgármestere, Gabriela Tulbure, Kamuti Jenő és Hasszán Attila avatta fel.
Győr Béla vezetésével harmadik alkalommal járt a Máramaros megyei településen a Bay-háznál a MOB és a MOA küldöttsége 2019 áprilisa és 2021 decembere után, így a sportvezetők követhették a kúria felújítását, egyben ápolhatták a határon túli kapcsolatokat az Erdély legészakibb területén található városka elöljáróival. „Bay Béla az olimpiai mozgalom egyik meghatározó figurája volt kétszeres olimpikonként, majd az olimpiai vívósikerek kovácsaként is. Örökségének ápolása a MOB és a MOA egyik küldetése. Emellett az út kiváló alkalom volt a határon túli kapcsolataink erősítésére is” – mondta a sportvezető.
A magyar delegáció Szinérváralján meglátogatott egy magyar iskolát is, amelyben a bölcsődésektől az óvodásokon át a nyolcadik osztályos tanulókig több korosztály megtalálható.
Bay Béla 1907. február 8-án született Szinérválalján, nemesi családban. Sportolóként tör-, párbajtőr- és kardvívásban is eredményes versenyző volt. Sportolóként az 1936-os és '48-as olimpián vett részt a BEAC színeiben. Indult a tőrözők egyéni és csapatversenyében, valamint a párbajtőrvívók egyéni és csapatversenyében is. Legjobb eredménye a '48-as londoni 5. hely a tőr- és a párbajtőrcsapattal. Később vívómester lett, a BVSC-ben olyan tanítványai voltak, mint Ágoston Judit, Bóbis Ildikó, Erdős Sándor, Fenyvesi Csaba, Gyuricza József, Kamuti Jenő, Kamuti László, Marót Péter, Maros Magda, Mendelényi Tamás, Pap Jenő és Sákovics József. Szövetségi kapitánysága idején világversenyeken mintegy száz érmet nyertek a tanítványai, aminek közel a fele arany. Sportvezetőként tisztségeket vállalt a Magyar Vívó Szövetségben. Jogi végzettséget is szerzett, hobbija a vadászat volt. A mesteredzőt több elismerése mellett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Olimpiai Érdemrenddel tüntette ki. 1999-ben hunyt el Budapesten.
(MOB/Vasvári Ferenc; fotó: Csanádi-kör/Budai Krisztina, MOB/Vasvári Ferenc, archív)
Keresés