Gelei József hazaérkezett Ománból
Az Ománból hazatért Gelei József, olimpiai bajnok labdarugó személyében régi-új látogatója van a Hélia uszoda fitness termének.
A tokiói olimpián győztes csapat kapusa, aki az 1966-os vb-én is szerepelt változatos edzői pályafutása során az elmúlt két évtizedben immár ötödször dolgozott a 3 milliós nyugat-ázsiai arab országban.
"Egy éven át vezettem az Omán csapatának edzéseit. Az együttes tavaly, a bajnokság utolsó mérkőzésén menekült meg a kieséstől. Most a véghajrában elszenvedett vereség után szorultunk le a negyedik helyről. Elégedettek voltak munkámmal, amit az is bizonyít, hogy újabb esztendőre várnak vissza – nyilatkozta Gelei."
- Milyen szerepet tölt be a sport, a labdarúgás Ománban?
"Szeretik a sportot, sok fiatalt látni a pályákon, de a sportélet szervezetileg még az első gyerekcipőket tapossa. Olimpiai bizottságuk 1982-ben alakult meg, s az olimpiai játékokon azóta is csak néhány versenyzővel, elsősorban atlétával képviseltetik magukat. Londonban sem lesz fél tucatnál több indulójuk. A labdarúgás a legnépszerűbb. A válogatott a 85. helyen áll a FIFA ranglistáján. A színvonal a magyar NB II élcsoportjának felel meg. Fizikailag jól képzettek, erősek, küzdőképesek, de technikailag még sok a hiányosság. Az edzésekről viszont az amatőr játékosok munkahelyi elfoglaltság miatt gyakran hiányoznak. A bajnoki mérkőzéseket változó időpontokban, hétköznapokon rendezik, ezért kevés a néző, no meg a sportkedvelők a televízión nézik a mérkőzéseket. Szervezetileg sok volna a tennivaló."
- Elfogadja az újabb ajánlatot és visszatér Ománba?
"Még nem döntöttünk… Az évi 25-28 fokos átlagos hőmérséklet mellett olykor 40 foknál is többet mutat a hőmérő, de az Arab tenger felöli fuvallat enyhíti a hőséget. Jól éreztük magunkat feleségemmel együtt a nyugalmas, általunk a „béke szigetének” tartott országban. A napokban leszek 74 éves, de jó néhány esztendőt fiatalodtam az elmúlt esztendőben. Így örömmel mennénk vissza. Az unokák azonban nagyon hiányoznak, sportújságíró Jóska és FIFA-licensszel, mérkőzés szervezőként dolgozó, egykori válogatott Karcsi fiamék egyaránt három-három unokával örvendeztettek meg bennünket, akik ismétlem, nagyon hiányoznak."
- Hogy tetszenek az EB mérkőzések?
" Nagyon élvezem a jó mérkőzéseket. Ahogyan a sorozat mérkőzéseken történik, a küzdelem dominál. Ráadásul a bajnoki idény fáradtságát kissé érző játékosok teljesítménye érthetően hullámzó. Eddig talán a németek játéka tetszett a legjobban, de bízom az angolokban és szerintem a spanyolok is ott lesznek a végelszámolásnál… Véleményem szerint e három csapat közül az egyik nyerheti meg az Európa-bajnokságot."
Keresés