Győrfi János: Innovációt ösztönző környezetre törekszünk a sportban
A Magyar Sporttudományi Társaság és annak Sportinnovációs Szakbizottsága ötödik éve rendezi meg a sport innovációjával foglalkozó konferenciáját, amivel támogatni szeretné az új kreatív ötletek tényleges megvalósulását és gyakorlati beépülését. Az eseményről Győrfi János főszervező adott tájékoztatást.
Az idei konferencia az értékek, hagyományok őrzése mellett a hatékony újításokra hívja fel a figyelmet. A „Hagyomány és Innováció 2014” című konferenciára, a Magyar Sport Háza I. emeleti konferenciatermébe (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.) október 29-én (szerdán) 13.00 órára várják a szervezők az érdeklődőket.
„Rendkívül nagy izgalommal várjuk ötödik konferenciánkat, amit ebben a tárgyban tartunk, hiszen meggyőződésem, hogy folyamatosan emelkedő színvonalat tudtunk az évek alatt biztosítani. Az MSTT Sportinnovációs Szakbizottságának tagjai kiváló szakemberek és lelkes csoportjuk eddig - konferenciák és éves eszmecserék keretei között - több mint 100 előadás keretében foglalkoztak már e témával, ugyanakkor - úgy látjuk - az áttörés még nem valósult meg. Az az álmunk, hogy a sport eredményessége és az egészségfenntartás magyarországi mutatóinak javítása érdekében kialakul egy innovációt ösztönző környezet és innovációkat átlátható közvetlen úttal becsatornázó modell" - mondta a mob.hu-nak Győrfi János főszervező, az MSTT alelnöke, a MOB osztályvezetője.
A sportvezető arról is beszélt, hogy a magyar sport sporttörténeti pillanatokat él meg, hiszen ekkora nagyságú forrás nem áramlott a rendszerváltás után a sport területeire (kiemelt sportágak támogatása, látvány csapatsportágak TAO megnyitásából történő fejlesztése, kiemelt edzők program, utánpótlás programok), így rendkívül fontos, hogy a kialakuló új struktúrák az innovációkat logikájuk, szerkezetük alapján támogassák. "Az összefüggések finom szerkezetén, egymást támogató szinergiáin érdemes gondolkodni” - mondta el Györfi János az MSTT Sportinnovációs Szakbizottságának elnöke.
„Szerencsére olyan szívesen kapcsolódnak ezen témához kiemelkedő előadók, hogy saját tagjaink immár a negyedéves találkozókon jutnak előadási alkalmakhoz, de ez örömmel tölt el bennünket, örülünk, hogy ilyen dinamikusan növekszik népszerűségünk. Következő találkozónkon, 2014. november 20-án csütörtökön 14.30 és 16.30 között a Magyar Sport Házban külföldi professzorokat várunk vendégelőadóként és természetesen meglepetés esemény is várható. Szerencsére honlapunk átmeneti szünet után ismét elérhető a www.sportinnovacio.hu cím alatt. Várjuk az új tagokat, sportszakembereket innovációs szakbizottságunkba, az érdeklődőknek a Magyar Sporttudományi Társaságba kell belépniük, ezt követően várjuk őket a szakbizottságba, természetesen ez vonatkozik leendő sportszakemberekre, egyetemi hallhatókra is.”
A konferencia részletes programja innen tölthető le.
Kapcsolódó cikk:
Sportinnovációs konferencia fővédnőke lesz Borkai Zsolt MOB-elnök
Szerdán sporttudományi konferencia az innováció jegyében
(MOB)
Keresés