Helyszíni beszámolók a téli olimpiáról, a Csanádi-kör rendezvényén
Bár Pjongcsangban a téli olimpia már két hónapja véget ért, a Csanádi Baráti Kör a napokban nagy érdeklődéssel kísért rendezvényt tartott az olimpiáról. A baráti kör azzal dicsekedhet, hogy három tagja is jelen volt Phjongcshangban, Vásárhelyi Tamás az M4 Sportcsatorna tudósítójaként, Budai Tibor és Budai Márton turistaként. Bukta Zsuzsanna, a Magyar Curling Szövetség elnöke - MOA-tanácstag - a nemzetközi szövetség támogatásával a helyszínen tekintette meg a versenyeket. Ők meséltek a téli olimpia eseményeiről, a helyszíni élményekről.
Vásárhelyi Tamás a rövidpályás gyorskorcsolyázás, a műkorcsolyázás, a síugrás versenyeit és két jégkorong-mérkőzést közvetített. Az ő tudósításával követhettük a férfi short track-váltó döntőjét és a magyar csapat győzelmét, az első téli olimpiai bajnokságunk megszerzésének körülményeit. Tamás elmondta, hogy 12 éves sportriporteri, sportkommentátori pályája alatt összesen nem kapott annyi üzenetet, elismerést és dicséretet, mint a döntő közvetítése után, pedig csak a munkáját végezte.
Budai Tibor november 19-én rendelte meg a belépőjegyeket, amikor kiderült, hogy a rövidpályás gyorskorcsolyázók maximális létszámban vehetnek részt az olimpián. Megszervezték az utazást és egy hetet töltöttek Koreában. Két versenynap látták a short track-versenyeket, többek között a női váltó B-döntőjét és Jászapáti Petra hatodik helyezését. Voltak egy jégkorong-mérkőzésen, a tömegrajtos férfi 15km-es biatlon-versenyen, ahol célfotó döntötte el az aranyérem sorsát, valamint jelen voltak a női lesiklás futamain.
Budai Márton a kétnapos szöuli kirándulásról számolt be. Felkeresték az 1988-as olimpia helyszíneit, különböző emlékeit, az olimpiai parkot és a 30 év után is rendbetartott sportlétesítményeket.
Bukta Zsuzsanna elsősorban a curling versenyeit tekintette meg, de eljutott a megnyitóünnepségre és síugrásra is. Elmondta, hogy a 2013-ban és 2015-ben világbajnokságot nyert vegyespáros-versenyzőink lemaradtak az olimpiáról, mivel a 2016-os és 2017-es kvalifikációs vb-ken nem jutottak a nyolc közé.
A vendégek az olimpia versenyein kívül beszámoltak helyszíni élményeikről is. Az önkéntesek kedvesek és segítőkészek voltak, sajnos, többségük nem tudott angolul. A szuperexpressz rendkívül gyors, pontos – egy alkalommal késett 3 percet! –, de zsúfolt, Budaiék is csak állóhelyet kaptak. Az időjárás hideg, szeles volt, de sokat segített az önkéntesek által osztogatott, műanyag "csoda-granulátummal" töltött zacskó, amely megnyomkodva forróvá válik és melegít a hidegben. A beszámolókat fényképek vetítésével és a férfi gyorskorcsolyaváltó felvételének megtekintésével színesítették.
(MOA/Csanádi Kör/Hencsei Pál, fotó: Róth Tamás)
Keresés