Hollandiában a felnőtt és kadet válogatott
Eindhovenben szerepel a felnőtt és a kadet taekwondo válogatott a hétvégén. Népes mezőny gyűlik össze Hollandiában az immár negyvenegyedik nyílt bajnokságon. A felnőttek az Eb-re, a kadetek a vb-re készülnek.
A felnőtteknél Kotsis Edina (57 kg), Ducz Barbara és Lipcsei Claudia (mindkettő 46), valamint a Németországban élő Székely Norbert (58 kg), míg a kadeteknél Patakfalvy Luca (44 kg), Berei Béla (49) és Szivák Milán (53) képviseli a magyar színeket.
A torna komolyságát jelzi, hogy a felnőtteknél nem ritka a negyven feletti létszám súlycsoportonként, Székelynek van ilyen szempontból a legnehezebb dolga, hetvenheten mérlegelhetnek be a versenyen. Kotsis Edina felépült sérüléséből, viszont a kadeteknél Egyházas András még két-három hétig pihenésre kényszerül, ezért nem utazik Hollandiába.
– A felkészülés jól sikerült, bizakodó vagyok – fogalmazott a csapatot vezető edző, Mércse Attila. – Nagyon ki lesz hegyezve a sikerre mindenki, hiszen ahogy ránk, úgy rájuk is ugyanazok a világversenyek várnak. Az idei nagy megmérettetések előtt kiváló állomás lesz Hollandia, ilyen nagy mezőnyben lehetetlen jósolni. A hosszútávú cél, az olimpiai kvalifikáció szempontjából is nagyon fontos, hogy minél komolyabb viadalokon méressük meg magunkat. Ilyen lesz az eindhoveni is.
Mint már hírül adtuk a juniorok jelenleg Ázsiában tartózkodnak, Tóth Balázs vezetésével Patakfalvy Csenge, Debreczeni Milán és Práth Balázs készül a jövő heti Ifjúsági Olimpia kvalifikációs versenyére és az azt követő világbajnokságra.
(Forrás: taekwondo szövetség)
Keresés