Hosszútávúszás
Gercsák Csaba 18. maratonúszásban
Gercsák Csaba a 18. helyen végzett a 10 kilométeres olimpiai maratonúszás pénteki versenyében.
Kósa Lajos: büszkék vagyunk Debrecen friss olimpiai bajnokára!
Risztov Éva olimpiai bajnoki győzelmét kevesen várták, miközben akadtak többen is, akik maradéktalanul bíztak benne.
A szenzációs győzelemmel, bajnoksággal visszatérőt köszöntik az aranyérmesek
Kedves Éva !
Széles Sándor: - Örülök, hogy Risztov Éva győzelméhez is hozzájárulhattam -
A „szakma” jól tudta, a kevésbé bennfentesek körében viszont csak csütörtökön derült fény arra, hogy Széles Sándor mesteredző, Gyurta Dániel sikereinek a kovácsa, Risztov Éva bravúros olimpiai győzelmét is részben a magáénak érezheti, még ha ennek a hozzájárulásnak a mértékét nehéz maghatározni.
Risztov Éva aranyérmes 10 kilométeren!
Risztov Éva aranyérmet nyert a nyíltvízi úszók 10 km-es számában csütörtökön a londoni olimpián.
Gercsák Csabát ketten is megelőzték 5 km-en
A nőknél Sibalin Flóra (a képen), a férfiaknál Papp Márk szerezte meg az országos bajnoki címet öt kilométeren a nyíltvízi úszók szegedi bajnokságán.
Nyílt vízi úszószakág alakult a MÚSZ-nál
Az elnökség egyhangú határozatával elfogadta az előterjesztést, amely szerint a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) nyílt vízi úszó szakágat hoz létre.
London 2012: Gercsák Csaba is olimpiai résztvevő
Risztov Éva mellett Gercsák Csaba is ott lehet a londoni olimpián a hosszútávúszók 10 kilométeres mezőnyében.
Risztov Éva 10 kilométeren is indulhat az olimpián
Risztov Éva a nyíltvízi úszók 10 kilométeres olimpiai számában is rajthoz állhat a londoni nyári játékokon.
Keresés