Id. Balzsay Károly: Éremesélyeink vannak Bakuban
Id. Balzsay Károly szerint a négy magyar női ökölvívóból ketten is éremesélyesként lépnek majd szorítóba Bakuban az első Európa Játékokon.
Az azeri fővárosban Ancsin Katalin, Nagy Tímea, Nagy Bianka és Csongor Vivien képviseli majd a magyar színeket, és a szakember úgy véli, előbbi kettő akár a végső győzelmet is megcélozhatja.
„A formájuk, tudásuk alapján nem lennék meglepve, ha egészen sokáig menetelnének, de persze egyáltalán nem mellékes, kikkel kerülnek egy ágra” – latolgatta az esélyeket a mob.hu-nak.
A KSI szakosztályvezetője elmondta, a versenykiírással kapcsolatban több kérdés is nyitott, amelyek nagyban meghatározzák majd az erőviszonyokat.
„Az például továbbra sem egyértelmű, hogy lesz-e kiemelés, és ha igen, akkor mi alapján. Az összes súlycsoportban van két-három olyan bokszoló, akivel jó lenne minél később találkozni, és nem az első körben kifogni.”
Id. Balzsay Károly kifejezetten nehezményezi, hogy bár várhatóan erős mezőny áll össze Bakuban, a multisportesemény nem számít bele az olimpiai kvalifikációba.
„Jó darabig arra lehetett számítani, hogy belefoglalják a kvalifikációs rendszerbe, de végül az a döntés született, hogy csak a 2016-os kontinensviadal eredményeit veszik figyelembe. Ettől függetlenül úgy határoztunk, erős csapattal szerepelünk Azerbajdzsánban.”
Az Európa Játékokon öt súlycsoport küzdelmeit rendezik meg a nőknél (48 kg, 51 kg, 57 kg, 60 kg, 75 kg), míg Rióban három kategória (48-51 kg, 57-60 kg, 69-75 kg) legjobbjai húznak kesztyűt.
A férfiaknál tíz súlycsoport lesz az olimpián, melyekben valamennyi nemzet – akárcsak a nőknél – egy-egy bokszolót indíthat.
A 2012-es londoni játékokra Magyarország három bunyóst delegált, a legjobb eredményt Harcsa Zoltán érte el: a negyeddöntőben esett ki, és végzett az ötödik helyen középsúlyban.
(MOB/czo, fotó: MOB)
Keresés