Jégkorong
A székesfehérvári hokisok átvették A hónap műhelye-díjat
Decemberi teljesítményük alapján átvetták A hónap műhelye-díjat és az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia ifjú játékosai. A MOB, a Decathlon és az Utánpótlássport.hu által alapított elismerés mellett a közönségdíjat a Medúza 21 szinkronúszói vihették haza pénteken.
A hetediket beütötte az Ocskay Akadémia
Az utánpótlás-csapatai decemberben remekeltek a bajnokságokban, minek köszönhetően az ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia nyerte a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított „A hónap műhelye”-díjat, valamint az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt. A százezer forintos Decathlon-közönségdíjat a Medúza 21 szinkronúszói kapják.
Újraválasztották a Magyar Jégkorong Szövetség elnökét
A Magyar Jégkorong Szövetség csütörtöki tisztújító közgyűlésén újraválasztották Németh Miklóst elnöknek, megbízatása négy évre szól. Megválasztották az új elnökséget is, tagjai: id. Kovács Csaba alelnök, valamint Ferencz I. Szabolcs, Kolbenheyer Zsuzsanna, Ocskay Gábor, Soltész Miklós, id. Azari Zsolt, Dömötör Róbert és Egri István.
Jégkorong-vb: Oroszország arannyal vigasztalódott
A 2014-es jégkorong-világbajnokság döntőjében Oroszország 5–2-re legyőzte Finnországot, így 2012 után újra megszerezte az aranyérmet. Az oroszok vb sikere egy kis gyógyír az idei olimpiai szereplésre, ahol a nyolc között a finnektől szenvedtek 3-1-es vereséget.
Kalapács alá került az olimpiai aranyérem
Mark Pavelich, az Egyesült Államok olimpiai bajnok jégkorongozója egy dallasi aukción túladott az 1980-as játékokon szerzett aranyérmén.
Jégkorong-vb: az oroszok visszavágtak a finneknek
Az orosz férfi jégkorong-válogatott 4–2-re legyőzte Finnországot a minszki jégkorong-világbajnokság B-csoportjában, míg az A-csoport esti meccsén a svédek szétlövésben bizonyultak jobbnak a cseheknél.
Jégkorong-vb: Kanada javított, amerikai siker Svájc ellen
Az A csoportban a kanadai jégkorong-válogatott a nyitó napi veresége után javított, 0–1-ről 4–1-re fordítva legyőzte Szlovákiát a minszki világbajnokság második napján.
Jégkorong-vb: Kikapott a franciáktól a címvédő a hokivébén
Óriási meglepetéssel kezdődött a minszki férfi jégkorong-világbajnokság, ahol az első napon a franciák szétlövés után 3–2-re legyőzték az olimpiai bajnok Kanadát!
Jégkorong: Ovecskin megy, a KHL-győztes pontgyáros nem lesz ott a vb-n
Pénteken két minszki Arénában megkezdődik a 2014-es jégkorong világbajnokság.
Keresés