Jó benyomásokat szerzett a NOB-alelnök a súlyemelő vb-n
Saját bevallása szerint összességében igen jó benyomásokat szerzett az anaheimi súlyemelő-világbajnokságon Anita DeFrantz, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) egyik alelnöke.
A Los Angeles melletti városban kedden záruló vb-re a hétvégén látogatott el a sportvezető, aki személyesen tájékozódott a sportág helyzetéről, és első kézből szerzett információkat Aján Tamástól, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnökétől, valamint Ádámfi Attila főigazgatótól a tiszta sport megteremtését szolgáló már meghozott, illetve tervezett további intézkedésekről, amelyekről az IWF elnöksége nyilvánosságra egyelőre nem hozott dokumentumokban számolt be a NOB-nak.
Részletekkel Anita DeFrantz, az amerikaiak olimpiai bronzérmes evezőse sem szolgált, az MTI érdeklődésére azonban azt elmondta, hogy több súlycsoport versenyeit is végignézte, érmeket is adott át, s összességében igen jó benyomásokat szerzett.
A NOB elnöksége várhatóan a hét közepén ismerteti döntését a súlyemelés ötkarikás kilátásait illetően, vagyis hogy ott lehet-e a sportág a 2024-es párizsi játékok hivatalos programjában is.
A NOB ez év decemberéig szabott határidőt az IWF-nek arra, hogy igazolja: képes gátat vetni a nagyarányú doppingolásnak, s a sportág megtisztulása érdekében további hathatós intézkedéseket vezet be. A szövetség - antidopping-politikájának szigorát alátámasztandó - kilenc tagországát, köztük a sportági nagyhatalmak közé tartozó Kínát és Oroszországot is eltiltotta egy évre a versenyektől, így távol maradni kényszerültek már a most zajló világbajnokságtól is. A felfüggesztő határozat annak nyomán született meg, hogy a 2008-as pekingi és a 2012-es londoni olimpiákon levett doppingminták NOB által elrendelt újraelemzésekor az érintett országok súlyemelői három vagy több pozitív eredményt produkáltak.
"Nagy élmény volt nézni a vb versenyeit, csodálatos küzdelmeket láttam, s ahogy az IWF is hangsúlyozza, számomra és a NOB számára is az a lényeg, hogy fair viadalok, tiszta küzdelmek legyenek. Méghozzá minden sportágban, ez az elsődleges szempont" - jelentette ki Anita DeFrantz. Hozzáfűzte, hogy a súlyemelés nagy múltú sportág, gazdag a története, s esetében különlegesen fontos, hogy sportolói minden versenyen tisztán, egyforma eséllyel versenyezzenek.
A NOB-alelnök kitért arra, hogy annak idején az Egyesült Államokban rendeztek először női súlyemelő-világbajnokságot, és hazájába most, harminc év után tért vissza megint a sportági csúcsesemény. Egyszersmind úgy értékelte: "óriási dolog, hogy amerikai női alelnöke van az IWF-nek".
"Örömmel láttam azt is, hogy milyen szépen emelnek, mennyire harcosan, remek technikával versenyeznek a női súlyemelők" - jelentette ki Anita DeFrantz, aki jelezte, hogy sok éve követi az erős emberek sportját.
(MTI, fotó: olympic.org)
Keresés