Jönnek az eredmények
Kotsis Edina rekordot döntött, idén három A class Európa-ranglista versenyt is megnyert. Legutóbb a hétvégén, Zágrábban.
Kotsis Edina kimagasló versenyzéssel ismét aranyérmet szerzett, öt mérkőzésen diadalmaskodott a nyílt horvát versengésen. Az első két találkozón bemelegített, melyek technikai KO-val értek véget. A nehezebb feladatok közül a negyeddöntőben egy hazai lánnyal találkozott, majd a fináléba kerülésért a régi ismerős, az izraeli olimpikon várta, akit magabiztosan, tíz pontnál is többel vert. A lendület kitartott az idei mexikói vb bronzérmese ellen is az aranymeccsre. A németet tíz ponttal múlta felül.
– Teljesítménye az idei A class versenyeken kiegyensúlyozottnak volt mondható. Magyar még három ilyen kiemelt viadalt még nem nyert egy szezonban, idáig – újságolta Tóth Balázs, válogatott edző a hazaérkezést követően.
– Erősebb volt, mint a szerb két hete, többen is voltak – mesélt a diadalról Kotsis Edina.
– Az első két találkozó könnyebben megvolt. Utána felrázott az, hogy 7-5-re, már izgalmasabban nyertem. Az elődöntőben az izraeli nagy rivális várt. Kicsit tartottam tőle, de jó formában voltam, és nagyobb különbséggel meg tudtam verni. Ismerjük egymást, tudtam, hogy bármi lehetett volna, de nem most. Nagyon egyben voltam, éreztem a versenyzést. A fináléban 12-3-ra vertem egy németet. Nyertem már ellene szoros, 4-3-as meccsen is. A világbajnokság utáni nagy pihenés segített, és mikor újra el kezdtem edzeni, nagy motivációval vágtam bele. Most az ob és Duna Kupa következik, és lehet, hogy a francia openre is eljutok.
Sarai Ádám kadet kategóriában három mérkőzést nyert, maximálisan betartva a taktikai utasításokat menetelt, a negyeddöntőben például többször is felállt a padlóról. Az elődöntőben egy német megállította, így is élete első A class medálját zsebelhette be.
– A csapat több pontszerző helyet is elért, ami további bizakodásra ad okot. A válogatott jó irányba halad, most kezd beérni az a munka, amit a kadet edzőkkel már két éve végzünk. Minden téren fejlődés tapasztalható – értékelt Tóth Balázs.
– Gratuláció illeti a csapatot, azon vagyunk, hogy ezt a színvonalat megtartsuk, és még magasabb szintre emeljük. Külön öröm, hogy a szerb vezetők a két héttel ezelőtti versenyük után odahozták az összesítettben elért harmadik helyért járó trófeát Zágrábba. A class versenyen az volt az eddigi legjobb eredmény csapat szinten.
Klubcsapatok is indultak, a GoldStarS és a Tájfun. Utóbbiból Tar Balázs bronzérmet nyert a kadeteknél.
Hamarosan itthon is láthatóak lesznek versenyzőink, hiszen mindenki a két hét múlva (nov. 23.) esedékes országos bajnokságra készül.
(Forrás: taekwondo szövetség)
Keresés