Junior vb: Nem sikerült javítani a mérlegen
Szerdán befejeződött a tízedik junior taekwondo világbajnokság. A zárónapon sem sikerült a magyar fiataloknak javítani addigi mérlegükön.
Debreczeni Milán a 62 versenyzőt felvonultató 63 kg-os kategóriában a hazaiak versenyzőjétől, Liao Wei Lin-től szenvedett 14-2 arányú vereséget. Így a magyarok mérlege, három első fordulós vereség.
– Sajnos, fiatal versenyzőinknek nem sikerült a bravúr és a pontszerzés a világbajnokságon. Legalább ennyire fájó, hogy nem sikerült kvótát szerezni a második ifjúsági olimpiára – értékelt Patakfalvy Miklós, a magyar szövetség elnöke.
– Természetesen tehetséges fiatal versenyzőink előtt még szép sikerek állhatnak, ha tudják vállalni azt a többletmunkát, azt a többletenergiát és nem utolsó sorban azokat a többletköltségeket, melyek a további versenyzéshez és sikerekhez nélkülözhetetlenek.
A tanulás az első, de utána a sportnak kell következnie, ha tehetségből eredményes versenyzőkké, esetleg klasszisokká akarnak válni.
Elkeseredésre nincsen ok, de tanulság van bőven. Ezeket kell most a megfelelő helyre tenni, ennek tükrében kell a felkészülést folytatni. Nincs megállás, két hét múlva következik az országos diákbajnokság, majd a német open. Már ezekre a feladatokra kell koncentrálni. A világbajnokság remek hangulatú, jól szervezett esemény volt. 107 ország 973 sportolója, 472 sportvezetője vett részt a kétévente sorra kerülő kiemelt versenyen.
A Tajpej Aréna nagyszerű helyszínnek, Tajvan kiváló házigazdának bizonyult. Az önkéntesek százai remekül látták el feladatukat. A verseny színvonala egyszerűen elképesztő volt, a legjobbak fantasztikus fizikai és technikai-taktikai felkészültségről, érettségről tettek tanúbizonyságot.
Az összetett pontversenyt, mind a lányok, mind a fiú esetében a koreaiak nyerték.
A vb pontverseny eredményei
Lányok: 1. Korea, 2. Irán, 3. Nagy-Britannia, 4. Kína, 5. Németország
Fiúk: 1. Korea, 2. Oroszország, 3. Tajvan, 4. Irán, 5. Olaszország
(Forrás: taekwondo szövetség)
Keresés