Kamuti Jenő köszöntötte a Sportfőváros-programsorozat első állomásának résztvevőit
A Városligeti Műjégen rendezett újévi korcsolyaeseménnyel elkezdődött az egy éven át tartó Európa Sportfővárosa programsorozat. Budapest 2015-ben nyerte el ezt a címet a brüsszeli székhelyű ACES-től, mely minden évben odaítéli a Sportfőváros-címet egy minimum félmillió lakosú, európai városnak. A cím birtokosának többek között vállalnia kell, hogy legalább 365 sporteseményt rendez egy év alatt. Az első rendezvény résztvevőit a fair play szellemében dr. Kamuti Jenő, a Nemzet Sportolója köszöntötte.
„Örömmel látom, hogy ide, a Műjégre is milyen sokan kilátogattak. Mindenkinek azt kívánom, hogy találja meg örömét a sportban, éljen a lehetőségekkel, mozogjon sokat és versenyezzen a fair play szellemében" – köszöntötte a helyszínen egybegyűlteket az olimpiai ezüstérmes vívó dr. Kamuti Jenő, mint a Budapesti Sportszövetségek Uniójának /BSU/ elnöke.
A Sportfőváros első programján több ezer gyermek és felnőtt vett részt, akik kipróbálhatták a jégkorongot Szuper Leventével, curlingezhettek és fakutyázhattak is, valamint short track és szinkronkorcsolya-bemutatóban is gyönyörködhettek. A short track szakágban egyébként a hétvégén rendezik meg a Pannónia Kupát a Gyakorló Jégcsarnokban, melyre ingyenes a belépés, a szinkronkorcsolya idei legnagyobb hazai versenyére, a Budapest Kupára pedig március első hétvégéjén kerül sor.
„Azzal kell ébredni, és azzal kell lefeküdni, hogy sportolunk valamit. Szeretnénk az emberek szívébe, lelkébe eljuttatni a sportnak a szeretetét, megmutatni, hogy mit tud adni a sport, mitől boldog az, aki sportol. A rendezvénysorozat programjaival elsősorban a szabadidő hasznos és aktív eltöltésére szeretnénk felhívni a figyelmet" – mondta Kamuti Jenő, a Nemzet Sportolója, a Magyar és a Nemzetközi Fair Play Bizottság első embere, a MOB elnökségének tagja.
A Sportfőváros legtöbb programja ingyenes lesz, ezzel megkönnyítve a sportolni vágyók döntését. Az aktív sportolási lehetőségek mellett szakmai programokat is tartogat az év, ilyen lesz a kétnapos Nemzetközi Fair Play konferencia, melyre számos külföldi sportvezetőt várnak hazánkba.
A sportfőváros programjai a sportfovaros2019.hu oldalon találhatók.
(MFPB/DG)
Keresés