Két ezüst, egy bronz a férfiak mérlege az Eb-n
Kasza Róbert ezüst-, Demeter Bence pedig bronzérmet nyert a szófiai öttusa Európa-bajnokságon, a Kasza, Demeter, Marosi Ádám összeállítású csapat pedig második lett.
Jól szerepelt a májusi, római világbajnokságon kulcscsonttörést szenvedett, azóta felépült Tibolya Péter is, aki egyéni indulóként a hatodik helyen zárta a versenyt.
Két szám után még a bő élcsoportban állt, de balszerencsés lovaglása miatt jelentősen visszacsúszott a Kaszához hasonlóan a londoni olimpiára készülő Marosi Ádám, aki aztán a harmincadik helyről zárkózott vissza a huszadikra a lövészetes futásban.
A magyar csapat - a nemzetközi szövetség honlapja alapján - az orosz mögött végzett másodikként, a dobogó harmadik fokára a csehek állhattak fel. Egyéniben az olasz Riccardo de Luca győzött.
Kasza remekül versenyzett, vívásban és úszásban is a második legjobb volt, és lovaglásban is csak egy akadályt vert le, így kettő, illetve három szám után az élen állt. A lövészetekkel megszakított futásban ugyan De Luca megelőzte őt, ezzel együtt nagyon biztatóan szerepelt. Különösen annak tükrében, hogy idény eleji térdműtétje után sokáig nem tudott végigcsinálni versenyt. Három hete, a moszkvai Kreml Kupán már második volt, és ott is éppen Demeter érkezett mögötte a célba. A bronzérmes székesfehérvári versenyző ezúttal is kiegyensúlyozottan szerepelt: közepesen erős vívással kezdett, majd jól úszott, hibátlanul lovagolt, és nagyon jó kombinált számot hozott össze.
A csapat harmadik tagja, Marosi Demeterhez hasonlóan kezdett, a lovaglásban azonban csak 976 pontot ért el, ezzel jelentősen visszacsúszott. Utána viszont nagyot küzdött a kombinált számban, melyben tíz helyet lépett előre.
"Belegabalyodott az egyik akadályba és felborult. Szerencsére nem sérült meg. Nyilván nem tett jót neki, hogy nem érkezett meg a csomagja, és kölcsönszerelésben kellett versenyeznie. Csak a vívóruhája volt meg, amit a kézipoggyászában hozott" - mondta az MTI érdeklődésére Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány, hozzátéve, hogy a lovaglást leszámítva Marosi is jól versenyzett, akárcsak társai.
Az egyéni induló Tibolya nagyon szép eredményt ért el azzal, hogy súlyos sérüléséből felépülve hatodik tudott lenni.
Öttusa Európa-bajnokság, Szófia
férfi egyéni verseny, Európa-bajnok: Riccardo De Luca (Olaszország) 5888, 2. Kasza Róbert 5836 (vívás: 23 győzelem/12 vereség/952 pont, úszás: 2:02.16 perc/1336 pont, lovaglás: 1180 pont, lövészet-futás: 10:58.80 perc/2368 pont), 3. Demeter Bence 5824 (18/17/832, 2:03.77/1316, 1200, 10:31.28/2476), 4.Prades (Franciaország) 5820, 5.Frolov (Oroszország) 5812, 6. Tibolya Péter 5780 (20/15/880, 2:11.12/1228, 1200, 10:32.48/2472),...20. Marosi Ádám 5572 (18/17/832, 2:03.63/1320, 976, 10:39.12/2444)
csapatverseny, Eb: Oroszország (Ilja Frolov, Andrej Mojszejev, Alekszandr Leszun) 17280, 2. Magyarország (Kasza Róbert, Marosi Ádám, Demeter Bence) 17232, 3. Csehország (Jan Kuf, Michal Michalik, Michal Sedlecky) 16800
A magyar válogatott számára a férfiak szombati küzdelmével be is fejeződött az Eb, mert a váltókban már - az olimpia közelsége miatt - nem indulnak.
(Forrás: mti)
Keresés