Kosárlabda
A kosaras lányok folytatnák a korábbi EYOF-sikereket
Az utóbbi két EYOF küzdelmeiben, 2013-ban és 2015-ben egyaránt a bronzérmet szerezte meg a magyar leány kosárlabda-válogatott. Az elmúlt évben az U16-os korosztályos Európa-bajnokságon a 2000/2001-es korosztály a 12. helyen végzett.
A kosaras fiúk is gőzerővel készülnek a győri EYOF-ra
Az U16-os fiú kosárlabda-válogatott gőzerővel készül a győri EYOF küzdelmeire. A tornára a rendező Magyarország mellett 7 csapat kapott meghívást az elmúlt évi augusztusi, lengyelországi Európa-bajnokságon elért eredményei alapján.
Kosársuli, sulikosár
A zuglói Németh Imre Általános Iskola idén ünnepli működésének harmincadik évfordulóját. A jubileumi programok egy része a következő tanévre fog átcsúszni, ám addigra remélhetőleg hagyomány lesz abból a kosárlabdatornából, amelyet első ízben április 12-én rendeztek meg a Lengyel utcai iskolában.
Kosárlabda-legendák találkoztak a "Czakón"
Hagyományos évi összejövetelüket tartották decemberben a Bp. Honvéd és a MAFC legendás kosárlabdázói - köztük olimpikonok - a Czakó utcai Sport-és Szabadidőközpontban.
Birkózószőnyegre és a kosárba került A hónap műhelye-díj
Átvették az ESMTK birkózói és a Csata DSE kosarasai a MOB, az Utanpotlassport.hu és a Decathlon által alapított A hónap műhelye-, míg az UVSE pólósai a közönségdíjat pénteken a MOB székházában. A klubok kiváló szeptemberi teljesítményüknek köszönhetik az elismerést.
Győri kajakosoké és a Vasas lány kosárlabdázóié Az év műhelye-díj
Idén már negyedszer adták át a MOB, a Decathlon és az utanpotlassport.hu által alapított Az év műhelye díjat, és első alkalommal hirdettek két kategóriában győztest. Az egyéni versenyben a Graboplast Győri Vízisport SE kajak-kenusai, a csapatok közt a budapesti Vasas Akadémia leány kosárlabdázói vihették haza a trófeát.
Elhunyt Killik László, a moszkvai olimpián 4. helyezett női kosárcsapat kapitánya
Életének 89. évében elhunyt Killik László, a női kosárlabda-válogatott történetének legsikeresebb szövetségi kapitánya.
Elhunyt Bánhegyi László, Európa-bajnok olimpikon kosárlabdázó
85 esztendős korában elhunyt Bánhegyi László, az 1952-es és 1960-as olimpián szerepelt magyar férfi kosárlabda-válogatott játékosa december 24-én Bécsben – tudatta a MOB-bal Bánhegyiné Mossóczy Livia Európa-bajnok asztaliteniszező.
Kajak-kenusok, kosarasok, floorballosok vitték a díjat
Átadták a MOB, a Decathlon és az utanpotlassport.hu által alapított „A hónap műhelye”- díj szeptemberi eredmények után járó elismeréseit. Az egyéni sportágak között az Atomerőmű SE kajak-kenu szakosztálya, a csapatsportokban a Vasas Akadémia leány kosárlabda-szakosztálya kapta meg elismeréssel járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt. A közönségdíj és vele a 100 ezer forintos nyeremény a Phoenix Fireball SE-é lett.
Keresés