Kozák Danuta nyerte az első válogatót K-1 500 méteren
Kozák Danuta az első, az Egyesült Államokból hazatérő Fazekas Krisztina a második helyen zárt K-1 500 méteren a szegedi 1. olimpiai válogató viadalon, amely azt jelenti, ők utazhatnak a jövő heti duisburgi világkupára, amely a londoni egyes indulás jogáról dönt majd.
Fazekas Krisztina szárnyalt, Kozák Danuta okosan felépített programot teljesített, Kovács Katalin felülmúlta önmagát az 1. olimpiai válogató nyitónapján Szegeden. Pénteken női K-1 500 méteren válogatóztak a hölgyek, amelyen a délelőtti program során haloványabban szereplő (középfutamában csak a harmadik lett) Kozák Danuta hengerelt a döntőben.
„Az olimpiai program szerint versenyeztünk, ennek megfelelően próbáltam beosztani az erőmet, , tartalékolni a délutáni fináléra. Bár a tökéletes véleményem szerint nem létezik, ebben a döntőben minden összejött, hihetetlenül boldog vagyok, hogy utazhatok Duisburgba, ahol természetesen újra nyerni szeretnék” - mondta Kozák Danuta, akivel Fazekas Krisztina tudta csak tartani a lépést.
„Tavaly már a világkupákon és a világbajnokságon is voltak jó eredményeim, amelyek meggyőztek arról, hogy érdemes folytatnom. Férjemmel, Rami Zurral ketten készülünk Kaliforniában, nincs csapat mögöttem, ami jó, mert az én igényeimhez mérve tudjuk összeállítani az edzésprogramot, nem kell máshoz alkalmazkodnom. Most az egész nap az elképzeléseim szerint alakult, de Duisburgra egy kicsit át kell gondolni azt, hogyan osszam be az erőmet, mert mindenképpen szeretnék Danának visszavágni” - magyarázta Fazekas Krisztina.
Kovács Katalin ezúttal síró-nevető harmadik lett, hiszen könyöksérülése miatt élete legnehezebb alapozó időszakán van túl,.néhány héttel ezelőtt még nem hitte volna, hogy ilyen eredményre lesz képes ebben a rendkívül erős mezőnyben.
„Azt hiszem, mindannyian nagyon vártuk ezt a napot, és nagyon boldog vagyok ezzel a harmadik hellyel. Nehéz volt felállnom a sérülésből, nehéz volt megélnem az elmúlt fél évet, de ez az eredmény azt bizonyítja, hogy újra jó úton haladok” - mondta Kovács Katalin.
A nap egyik nagy vesztese a szülésből visszatérő Douchev-Janics Natasa volt, aki még a középfutamban nagyon meggyőzően szerepelt, a döntőben azonban teljesen elfáradt, s csak az ötödik helyet tudta megszerezni Csipes Tamara mögött. Benedek Dalma sem lehetett elégedett magával, hiszen a szegediek fiatalja, Kárász Anna mögött a hetedik helyen zárt, míg Szabó Gabriella a nyolcadik lett.
Kozák és Fazekas indulhat a jövő hét végi, duisburgi világkupán, amely ebben a számban a második válogató lesz. Ha a vk-viadalon is Kozák végez előrébb, akkor eldől a válogatás, ellenkező esetben egy újabb verseny, úgynevezett szétlövés következik.
Storcz Botond szövetségi kapitány az MTI érdeklődésére elmondta: az, hogy Fazekas tavaly amerikai színekben versenyzett, nem okoz gondot, ez nem lesz akadálya annak, hogy ott legyen az ötkarikás játékokon.
Férfi C-1 1000 méteren Nagy Péter (Graboplast-Győr), K-1 1000 méteren Noé Milán (Vác) nyert, ezek a számok nem tartoztak bele a válogató műsorába.
KAJAK-KENU OLIMPIAI VÁLOGATÓ, SZEGED
NŐI K–1 500 méter: 1. Kozák Danuta (Honvéd Domino)1:48.890, 2. Fazekas Krisztina (Graboplast-Győr)1:49.930, 3. Kovács Katalin (Honvéd Domino) 1:50.730, 4. Csipes Tamara (Honvéd-Domino) 1:50.940, 5. Douchev-Janics Natasa (Démász-Szeged) 1:51.450, 6. Kárász Anna (Démász-Szeged) 1:51.710, 7. Benedek Dalma (MTK) 1:52.220, 8. Szabó Gabriella (Honvéd Domino) 1:52.700
A TOVÁBBI PROGRAM
Szombat:
Elő- és középfutamok 9:35 ó
Döntők 15:40 ó (női K-2 500 m 16 ó)
Vasárnap:
Elő- és középfutamok 9:15 ó, férfi K-2 1000 döntő 10:13 ó
Döntők 15:15 ó (női K-1 200 m 16 ó)
(Forrás: kajak-kenu szövetség, MTI)
Keresés