Kű Lajos kedden Karván vendégszerepel
1972-ben tagja volt a müncheni olimpián ezüstérmes magyar labdarúgó válogatottnak Kű Lajos, aki Székesfehérváron kezdte labdarúgó pályafutását, de mindig is a Ferencvárosban akart játszani.
A március 27-én, kedden a szlovákiai Karván, a Hídverő olimpiai Baráti Kör meghívására élménybeszámolót tartó Kű Lajos vágya 1970-ben be is teljesedett, majd 1974-ben átkerült a Vasashoz., majd a IV. osztályú Főtaxihoz igazolt.
Kű Lajos végül kalandos úton elhagyta az országot és két évvel később a belga Bruges játékosaként a mai Bajnokok Ligájával egyenértékű BEK döntőjében léphetett pályára. 1980-ban Amerikába szerződött, majd Ausztriában vonult vissza. 1997-ben tért végleg haza.
„Az első időktől kezdve azon törtem a fejemet, hogyan lehetne a határon túli magyarokat egy közös sportrendezvényre mozgósítani. A lehetőséget a „Kárpát medencei Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság” életre hívása jelentette. Ehhez a hátteret az „Aranycsapat Alapítvány” - amelynek én vagyok az elnöke - és a Ferencvárossal való együttműködés biztosította. Hivatalosan 2002. december 20-a óta vagyunk bejegyezve. Először csak a labdarúgók vetélkedőjét szerveztük meg, mégpedig az általános és a középiskolások számára.
Érdekesség, hogy az első győztes, a vajdasági Zenta csapatában szerepelt az édesanyja révén félmagyar Nemanja Nikolics, aki jelenleg a Videoton csapatában kergeti a labdát. A középiskolásoknál pedig az erdélyi Székelyudvarhely négy, egymást követő évben végzett az élen.”
„Az évek során az összmagyar diákbajnokság programja jelentősen bővült.”
- Így igaz. Mára már a labdarúgás mellett évek óta asztaliteniszben, kézilabdázásában, birkózásban, sakkban és irodalmi-történelmi vetélkedőkben is összemérik tudásukat a jelentkezők. A 2011/2012-es tanévben már javában zajlanak a regionális előversenyek, a döntőkre a tavaszi hónapokban kerül majd sor. A labdarúgó döntőket rendszeresen a Ferencváros Üllői úti stadionjában rendezzük. Idén július elsején lesz a döntő - másnap elkezdik bontani a Fradi stadionját, hogy megépülhessen az új aréna.
(Forrás és fotó: Jocha(Press) Károly)
Keresés