Kulcsár Krisztián elégedett az Universiadén tapasztaltakkal, gratulál a magyarok eredményeihez
„A tajvani Universiadén magas színvonallal találkoztam a résztvevő országok és versenyzők számát és az esemény szakmai színvonalát tekintve egyaránt. Az egyetemisták multisport-eseményének első hetén több sportágban is szép magyar eredmények születtek, melyek közül több is előremutató a tokiói olimpia szempontjából” – hangsúlyozta Kulcsár Krisztián. A MOB elnöke tajpeji látogatása során az ázsiai ország több sportvezetőjével is találkozott.
„A létesítmények, versenyhelyszínek az eseményhez mérten megfelelőek, a szervezés és a szolgáltatások pedig kifejezetten magas színvonalúak. A sportolók, edzők, sportvezetők számára a szervezők megfelelő feltételeket biztosítanak. Sportszerű a légkör, és egy olimpiához képest felszabadultabb a hangulat. Az egyedüli nehézséget abban látom, hogy a versenyhelyszínek egymástól és az Universiade falutól is távol vannak, ami előrelátóbb tervezést igényel és persze némi kényelmetlenséget okoz a közlekedés kihívásai miatt” – fejtette ki Kulcsár Krisztián, aki Kiss Ádámmal, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség elnökével és Kamuti Jenővel, a Nemzetközi Fair Play Bizottság első emberével, a Nemzet Sportolójával közösen tekintette meg az eseményeket az egyetemista sportolók 29. nyári seregszemléjén.
A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke találkozott a Tajvani Olimpiai Bizottság és a Tajvani Vívószövetség vezetőivel is. A sportvezetők a két ország közötti együttműködés lehetőségeiről folytattak megbeszéléseket. „Magyar sportolók tajvani, illetve a tajvaniak magyarországi felkészüléséről, valamint a tajvani edzők továbbképzésével kapcsolatosan van igény arra, hogy egy együttműködési megállapodást dolgozzunk ki.”
Kulcsár Krisztián több sportág versenyeit is megtekintette. A sportvezető azt mondta, több eredmény is előremutató a tokiói olimpia szempontjából.
„Eddig a vívók és az úszók gyűjtötték az érmeket. Anélkül, hogy bárkit is kihagynék, nagyon biztató Halász Bence kalapácsvető és Banda Árpád íjász negyedik helye is. Erős mezőnyökben szép magyar eredményeket láttam. Jó magyarnak lenni Tajpejben, gratulálok sportolóinknak, edzőiknek és Kiss Ádám MEFS-elnöknek a sikerekhez. Még sok van hátra, bízom a magyar egyetemisták további eredményességében!”
Kulcsár Krisztián sportolóként két Universiadén vett részt, Buffalóban, 1993-ban egyéniben és csapatban is ezüstérmes lett, majd két évvel később, Fukuokában csapatban aranyérmet nyert.
(MOB, fotó: MEFS)
Keresés