Kulcsár Krisztián köszönetet mondott az olimpiai akadémia évtizedes munkájáért
Ülést tartott július 3-án a Magyar Olimpiai Akadémia (MOA) tanácsa. Az eseményen részt vett Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, aki köszönetét fejezte ki a testület munkájáért. A MOA tanácstagok dr. Aján Tamás elnök és Győr Béla főtitkár tájékoztatása mellett áttekintették az elmúlt időszak és a közeljövő feladatait, megemlékeztek a február 25-ei ülés óta elhunytakról és nem mentek el szó nélkül a trianoni békeszerződés 100 éves évfordulója és a COVID-19 világjárvány mellett sem.
Kulcsár Krisztián megköszönte a MOA elnökének és tanácsának évtizedes munkáját - van, aki az 1985-ös alapítás óta tagja a testületnek -, majd tájékoztatást adott a július 20-ai MOB-közgyűlésről. „Hálásak vagyunk az évtizedes, időt álló, érvényét nem vesztő munkáért, amit az olimpiai eszme népszerűsítéséért végeztek. Az olimpiai akadémia munkája épp az olimpiai mozgalom lényege" - fogalmazott. A sportvezető emlékeztetett rá, hogy az akkori elődje, Buda István és a NOB-elnök Juan Antonio Samaranch 1985-ös MOA-alapításkor megfogalmazott gondolatai a mai napig is megállják helyüket.
Dr. Aján Tamás bevezetőjében, a trianoni békeszerződés aláírásának 100 éves évfordulója előtt egy nappal azt mondta, „Trianonnal a magyar sport is sokat vesztett”. A sportdiplomata megköszönte a MOB vezetésének, Kulcsár Krisztiánnak és Vékássy Bálint főtitkárnak a támogatását, az akadémiához való baráti hozzáállását, majd tájékoztatást adott a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnöki tisztétől való visszalépéséről is. A MOA elnöke köszönetet mondott munkájáért az akadémia főtikárának, Győr Bélának, aki a tavaszi akutalitásokat és az előttük álló feladatokat ismertette, valamint gratulált Csisztu Zsuzsának, a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) Végrehajtó Bizottsága tagjának, a szervezet budapesti kongresszusának sikeres megrendezéséért.
A sportvezetők és tanácstagok megemlékeztek az Európai Olimpiai Bizottság közelmúltban elhunyt szlovén elnökéről, Janez Kocijančičról, akivel Kulcsár Krisztián és Aján Tamás is kiváló kapcsolatot ápolt.
Győr Béla elmondta, hogy a koronavírus-járvány miatti korlátozások miatt sok program elmaradt, amiben érintett lett volna a MOA, főképp iskolai rendezvények, olimpiai körök találkozói, megemlékezések, búcsúztatások, olümpiai szemináriumok, a Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia döntői, és kiemelte saját eseményként a tavaszi vándortábor. A főtitkár örömmel mutatta be ugyanakkor a 2019-es MOA-évkönyvet és adott számot a MOB és MOA bővülő kép- és adattárától, saját könyvtáráról, tervezett relikvia-vitrinéről.
A jelenlévők megemlékeztek a februári ülés óta elhunytakról, az ülés végén pedig elmondták a koronavírus-járvány idején szerzett személyes tapasztalataikat.
A MOA idén ősszel ünnepel, hiszen 35 esztendővel ezelőtt, 1985 őszén alakult. Ne feledjük, a Magyar Olimpiai Bizottság pedig 2020. decemberében lesz 125 esztendős...
(MOB-MOA, fotó: MOB/Szalmás Péter)
Keresés