Lausanne az új Szöul
Svájc nyár óta a Nemzetközi Taekwondo Szövetség (WTF) központja. Az új bázis az európai szövetség (ETU) elnökségi ülésén mutatkozik be.
A kontinens taekwondo szövetségeinek vezetői – köztük a magyar tagszervezet elnökével, Patakfalvy Miklóssal (képünkön) – pénteken délután két órakor ülnek asztalhoz, Lausanne-ban, a WTF új főhadiszállásán. A dél-koreai származású sportág a szöuli bölcsőt hagyja hátra az Európa szívébe való költözéssel. A nemzetközi döntéshozatal centruma, Svájc az olimpiai kötelékek erősítésére is szolgál (ráadásul a főtitkár, Jean-Marie Ayer is idevalósi), hisz így fizikailag is közelebb lesz a NOB-hoz a 205 tagországot tömörítő sportág. Az ötkarikás mozgalomban az újnak számító, elektronikus pontozás okán letisztulttá, objektívvá váló taekwondo egyre szilárdabb helyet foglal el.
Az egyebek mellett alapszabály-módosítást tárgyaló, és a jövő évi nemzetközi szövetségben esedékes tisztújító választást előkészítő elnökségi ülést követően, este a nemzetközi szövetség elnöke, Dr. Chungwon Choue ad fogadást a résztvevők számára. A protokolláris esemény kiváló alkalom hazánknak is, hogy előrébb lépjen a sportdiplomáciában. Maga a sportág is kiemelt helyet kap a programban, hiszen a nyílt svájci bajnokságot szombaton és vasárnap bonyolítják. Itt a WTF válogatottja is tart bemutatót. Magyar versenyző nem indul, a mieink Horvátországban szerepelnek a hétvégén.
(Forrás: taekwondo szövetség)
(Forrás: taekwondo szövetség)
Keresés