Londoni egyeztetések, műugrás: Drezdába járnak edzeni a műugrók (2011.05.20)
A 2012. londoni olimpiára egyéni versenyszámokban 32-32 (országonként 2-2) versenyző, szinkronugrásban 8-8 (országonként 1 -1) ország párosa juthat ki.
A legnagyobb esélye Barta Nórának. Mondhatjuk azt is, hogy természetesen, hiszen Nóra évek óta a magyar műugrás első számú sportolója.
A tavalyi budapesti úszó, műugró és szinkronúszó Európa-bajnokságon Barta Nóra meg tudta ismételni 2006-os, 3 méteres egyéni eredményét, és gerincműtétjéből felépülve ismét bronzérmet szerzett.
Az utolsó éves ifjúsági ugró, Gondos Flóra,is remek eredményt ért el 2010-ben, a Margitszigeten. Az egyéni célkitűzésnek megfelelően, női 3 méteren bejutott a döntőbe, ahol a 7. helyen végzett, csak 2 pontra a pontszerző 6. pozíciótól.
Szinkron 3 méteren a ReisingerZsófia-Gondos Flóra páros a 6. helyen végzett, ugyanolyan helyezést elérve, mint 2009-ben.
A Kormos Villő-Reisinger Zsófia páros is 6. lett torony szinkronban, ráadásul Kormos alig maradt le a női torony döntőjéről.
A férfiaknál Hajnal András döntős lett, ahol egy rontással a 11. helyen végzett.
Az idei, márciusi EB-n, három 6. helyezést ért el a női alakulat: Barta Nóra az egyéni 3 méteren, a Kormos Villő – Reisinger Zsófiaduó a szinkron toronyban és a Reisinger Zsófia – Gondos Flóra páros a 3 méteres szinkron számban szerzett pontot. Gondos ismét bekerült egyéni 3 méteren a döntőbe, Barta pedig az 1 méteres döntőbe.
Visszatérve a londoni olimpiára: az első kvalifikációs lehetőség Európa számára a 2011. műugró Európa-bajnokság volt Torinóban, ahol a 4 egyéni versenyszám győztese szerzett országa számára kvótát.
A következő a 2011. júliusi sanghaji világbajnokság lesz. Ott az egyéni számok első 12 helyezettje és a szinkron versenyszámok első 3 helyezettje szerezhet kvótát.
A harmadik és egyben utolsó lehetőség a 2012.februárjában az olimpia helyszínén, Londonban rendezendő Világkupa lesz. Az egyéni számok első 18 helyezettje és a szinkron versenyszámok első 4 helyezettje utazhat vissza Londonba, az ötkarikás játékokra, nyáron.
Egy adott versenyző és szinkron csapat csak egyszer szerezhet kvótát. Még a Világkupa helyszínén összesítik a kvótákat és egyéni versenyszámokban a következő napon újabb versenyt rendeznek azok számára, akik még bekerülhetnek a fennmaradt helyekre. Az ezt követő időszakban pedig bekérésre kerül a kvótát szerzett országok részvételi szándéka. Visszalépések esetén a következő versenyző, illetve páros kap meghívást.
A tervezett kvalifikált versenyzők száma 4.
Sajnos a létesítmény helyzet nem változott az utóbbi években. A margitszigeti uszoda legfeljebb 3 hónapig biztosít edzéslehetőséget. Az egyre kiszámíthatatlanabb időjárás egyre inkább hátrány, továbbá a nyári időszakra tevődik a versenyek nagy része, amely következtében szinte alig kihasználható a létesítmény. Az őszi időszakban pedig a már említett időjárási viszonyok miatt túl költséges a medence fűtése, illetve a versenyzőknek nincs lehetőségük kellő melegedésre.
Továbbra is óriási gondot jelent a szárazföldi edzéslehetőség hiánya. A műugrás ma már legalább 60-70%-ban szárazedzés függő. A 9 hónapos téli időszakban továbbá sem toronyugrási, sem szinkronugrási lehetőség nem áll rendelkezésre. Sportdiplomáciai kapcsolatok révén Triesztben, Drezdában vagy Bécsben 2-3 napos hosszú hétvégés felkészüléssel próbálnak a magyar műugrók lépést tartani Európával.
Elsősorban a jelenlegi létesítmény hosszabb ideig történő használata, illetve egy minimálisan felszerelt, az uszodában lévő tornaterem jelentene előrelépést a műugrók számára.
Keresés