Magyarország újabb úszó vb rendezője
Színhelyt keresett a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) a II. junior nyíltvízi úszó világbajnokságnak, miután az ismert körülmények miatt az eredetileg kijelölt izraeli Eilatban nem rendezhető meg biztonságosan az esemény.
Négy város pályázott: Dubaj, Setubal, Barcelona, valamint – rögtönzött döntés alapján – Balatonfüred is, tekintettel arra, hogy Gyárfás Tamás, a FINA alelnöke a Budapesten sebtiben összehozott FINA-egyeztetésen bejelentette, készen állunk otthont adni az eseménynek.
Csak ezt követően volt módja egyeztetni Bóka István polgármesterrel, aki a MÚSZ-elnök várakozásának megfelelően azonnal igent mondott. Sokat segített a magyar gyorspályázaton, hogy éppen hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök a Parlamentben ebéden látta vendégül dr. Julio C. Maglionét, a FINA elnökét, Paolo Barelli főtitkárt és Cornel Marculescu igazgatót, ahol Gyárfás Tamás felvetésére a miniszterelnök megerősítette Magyarország készségét.
„A junior esemény kitűnő alkalmat ad arra, hogy a majdani, 2021-es felnőtt világbajnokság szervezői még több tapasztalatra tegyenek szert, hiszen terveink szerint a vb nyíltvízi versenyeit is itt, Balatonfüreden rendezzük meg” – mondta Gyárfás Tamás.
A FINA elektronikus körszavazása elsöprő magyar sikert hozott, így a magyar sorozat nem szakad meg: a korábbi öt úszó Eb-t, valamint a most zajló vízilabda Eb-t követően szeptember 5-7-én ismét Magyarországra, azon belül Balatonfüredre irányul a világ úszósportjának figyelme.
(Forrás: MUSZ)
Keresés