Május 4-én búcsúztatják Földi Imrét
Május 4-én, csütörtökön, 16 órakor a tatabányai Síkvölgyi úti temetőben helyezik végső nyugalomra az április 23-án elhunyt Földi Imrét, olimpiai bajnok súlyemelőt, a Nemzet Sportolóját, az évszázad súlyemelőjét.
Földi Imre a müncheni olimpián arany-, Tokióban és Mexikóvárosban ezüstérmet nyert. Rómában hatodik, utolsó olimpiáján, Montreálban ötödik, pontszerző helyen végzett. Kiemelkedő tehetség volt, eredményei alapján hosszú időn keresztül a világ egyik legjobbjának tartották. Öt világbajnoki arany-, öt ezüst- és két bronzérem; tíz Európa-bajnoki győzelem, öt második és két harmadik helyezés; világcsúcsok, magyar rekordok fűződnek a nevéhez.
„Újabb veszteség érte az olimpiai családot. Földi Imre azon túl, hogy kiváló sportoló volt, edzőként megannyi fiatalnak adta át tapasztalatait. Három olimpiáról is éremmel tért haza. Példakép volt, aki egész életében ápolta az olimpiai mozgalmat, méltán érdemelte ki a Nemzet Sportolója-címet. Együttérzésünket, részvétünket fejezzük ki a család és a súlyemelősport felé" - mondta halálát követően Borkai Zsolt, a MOB elnöke.
Földi Imrét Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Súlyemelő Szövetség és a Tatabányai Sport Club is saját halottjának tekinti.
(MOB, fotó: MTI/Holnéczy Barnabás)
Keresés