Megjelent a Magyar Olimpiai Akadémia 2020-as évkönyve
Az évtizedes hagyományt követve idén tavasszal is megjelent a – tavaly 35 esztendős – Magyar Olimpiai Akadémia (MOA) előző esztendőt bemutató évkönyve. A közel 380 oldalas képes kiadvány honlapunkon online formában is olvasható.
A főszerkesztői munkákat ezúttal Győr Béla, a MOA főtitkára végezte. A sportvezető a pandémia miatt kialakult helyzetre utalva köszöntőjében úgy fogalmaz, „Ez az év sok mindent átírt a mindennapjainkban, az életünk minden területén. Ebben a merőben új helyzetben próbáltuk az ötkariát a megszokott színvonalon szolgálni. Köszönöm mindenkinek, aki hozzájárult az elmúlt évi, nem könnyű helyzetben az eredményes munkánkhoz”.
Az olvasókat a könyv hasábjain Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is köszönti, aki méltatja az 1985. november 23-án megalakult akadémiát, és egyben köszönetet mond mindekinek – köztük a 30 évig elnöklő dr. Aján Tamásnak, valamint az olimpiai vándorgyűlések és a szellemi diákolimpia szervezőinek, az olimpiai köröknek, az olimpiai iskoláknak –, aki az elmúlt 35 évben részt vett annak munkájában. A MOB első embere úgy fogalmazott: „a pandémia komoly kihívások elé állította a sport világát, így az olimpiai mozgalmat is”.
Az évkönyv a beszámolók, szakmai anyagok mellett emléket állít többek közt a kiadvány korábbi főszerkesztőjének, a 2020 őszén elhunyt elismert olimpiakutatónak, MOA-tanácstagnak, dr. Hencsei Pálnak is.
A MOA 2020-as évkönyve ide kattintva megtekinthető.
(MOA)
Keresés