Megyaszai Lilla 4., Erdélyi Attila 7. Nanjingban, a kerekesek részversenyében
Az ifjúsági olimpia első versenynapján Megyaszai Lilla a 4., Erdélyi Attila a 7. helyen zárt a kerékpárosok csapatversenyén a mountain bike cross country eliminator versenyszámában.
"A szombati megnyitón a vasárnap induló versenyzőink, Megyaszai Lilla és Erdélyi Attila a csapat közös megbeszélését követően nem vett részt, hiszen későn lett vége az ünnepségnek és korán kellett kelni. Tegnap éjszaka is esett az eső és sáros volt a pálya, ami tulajdonképpen nem is jelentett gondot, viszont a szakaszokat összekötő fahíd rendkívül csúszós volt. Lilla és Attila egy-egy kört ment a bemelegítő edzésen. Lilla az egyik hídnál elcsúszott, de szerencsére nem történt komoly sérülés. Az időfutamokon mindkét versenyző harmadik helyen zárt, nagyon jó idővel. Lilla két első hellyel és egy második hellyel került a döntőbe. Attila szintén kétszer volt első, és a döntőbe kerülésért a holland BMX világbajnokkal ütköztek. A holland elcsúszott, Attila pedig a harmadik helyen ért célba. Elúszott a döntő, pedig nagyon közel volt hozzá" - tájékoztatott Borbély Ferenc, a csapat egyik edzője.
"A fiúk helyosztóján Attila a kanyarban másodikként fordult, de a pálya felső szakaszán ütközött egy argentin versenyzővel és elesett. A futamában harmadikként ért célba, ami összesítésben a 7. helyezést jelenti. A lányok döntőjében Lilla harmadikként fordult, de azon a szakaszon, ahol le kellett szállnia a cipőjébe szorult egy kavics és nem kapcsolt be a pedál. Az utolsó szakaszon ugyan nagyon közel került a második és harmadik versenyzőhöz, de már nem tudta őket megelőzni, így a 4. helyen végzett, ami óriási eredmény" - zárta a hazai BMX szövetség főtitkára.
A nemzetek válogatott csapatai az elért helyezéseik alapján pontokat gyűjtöttek. Hétfőn az országúti időfutammal folytatódik a csapatverseny.
(MOB)
Keresés