Minden korábbinál több doppingteszt lesz a súlyemelő vb-n
Súlyemelő-világbajnokságon még soha nem végeztek annyi doppingellenőrzést, mint amennyit az idein fognak - tudatta a budapesti székhelyű sportági világszövetség (IWF).
Az IWF honlapjának híre szerint a november végi-december eleji anaheimi vb-n csúcsmennyiséget és -minőséget jelentő módon szűrik meg a mezőny jelentős részét, a legkorszerűbb technológiát igénybe véve a vizelet- és vérminták elemzéséhez.
Patrick Schamasch professzor, az IWF független antidopping-bizottságának vezetője a honlapnak elmondta, hogy ötven nappal az Egyesült Államokban tartandó viadal előtt, majd a vb alatt is zajlanak vizsgálatok, és a minden korábbinál szigorúbb kontroll célja, hogy biztosítsák a verseny tisztaságát. A szakember, aki korábban tizenöt éven át volt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság orvosi és tudományos igazgatója, emlékeztetett rá, hogy a legutóbbi súlyemelő vb-n 584 versenyző indult, s 288 tesztet végeztek el az ellenőrök, vagyis a résztvevők 49 százaléka esett át vizsgálaton, most Anaheimben pedig még ennél is magasabb arányú lesz a szűrés.
Hozzátette, hogy a bizottság szoros együttműködésben dolgozik a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökséggel (WADA) és az Egyesült Államok antidopping-ügynökségével (USADA) egyaránt.
Az állásfoglalás közzététele előtt az IWF szeptember végén kilenc olyan tagországát tiltotta el egy évre, amelynek versenyzői három vagy annál több pozitív doppingmintát szolgáltattak a londoni és pekingi olimpiai minták újraelemzése során. A felfüggesztési döntés, amelyet az Aján Tamás vezette IWF elnöksége egyhangúlag hozott meg, azt jelenti, hogy Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Kazahsztán, Kína, Moldova, Oroszország, Örményország, Törökország és Ukrajna nem indíthat versenyzőt az anaheimi felnőtt-világbajnokságon.
(MTI, fotó: MTI)
Keresés