Mozgalmas akadémiai napok
Sűrű programokkal zárta évét a Magyar Olimpiai Akadémia. A decemberi, változatos programokból kínálunk ízelítőt.
December 5-én este rendezte évzáró vacsoráját a Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör a XVI. kerületben található Legenda Sörfőzde rendezvénytermében. Elsőként Kovács Péter, a kerület polgármestere, a kör tagja köszöntötte a megjelenteket, majd Győr Béla, a MOA főtitkára köszönte meg a kör tagjainak az egészéves aktív munkát. Hóbor Béla, a kör elnöke összefoglalta röviden a kör idei munkáját, és néhány elismerést adott át a tagjaik részére. A hivatalos részt jó hangulatú vacsora és baráti beszélgetés követte.
December 7-én, szombaton délelőtt rendezte a Lemhényi Dezső Általános Iskola a névadója születésnapján a szokásos megemlékezését az aulában található Lemhényi-domborműnél. Az iskola énekkarának műsora után Csere István igazgató-helyettes köszöntötte a megjelenteket. A gyerekek külön köszöntötték az elmúlt időszakban 90. életévét betöltő Mohácsi Ferenc olimpiai bronzérmes kenust, aki egykor az iskola tanulója volt, majd az iskola tanulói emlékeztek névadójukról, amit koszorúzás követett. A MOB és MOA koszorúját Győr Béla MOA-főtitkár helyezte el a névadó emlékhelyénél. A résztvevő ezután átsétáltak az iskola tornaterméhez, ahol annak névadójának, Novák Dezsőnek emlékhelyénél emlékeztek és koszorúztak.
December 10-én, kedden délelőtt a felvidéki Ipolyságon tartotta szokásos évzáró közgyűlését a Szokolyi Alajos Olimpiai Kör. A kör vezetése minden alkalommal ezen az évzárón köszöni meg a legaktívabb iskoláknak, tanulóiknak és tanáraiknak az egész éves munkát. Győr Béla köszöntötte elsőként a résztvevőket. Elmondta, hogy nagy örömmel jön mindig a magyar küldöttség a kör rendezvényeire. Megköszönte a körnek azt a hídszerepet, amelyet betölt a magyar-szlovák olimpiai kapcsolatokban. Majd Stefan Gregor polgármester köszöntötte a jelenlévőket és köszönte meg az állandó magyar részvételt. Révész Ferenc, a kör elnöke értékelte az éves munkájukat, majd a polgármesterrel együtt a legaktívabb tanulóknak, iskolai vezetőknek és testnevelő tanároknak jutalomtárgyakat adtak át.
December 13-án, pénteken délelőtt rendezte meg szokásos Hesz-napját a Nógrád községben működő Hesz Mihály Általános Iskola. A rendezvényen Hekli Péter intézményvezető-helyettes köszöntötte a megjelenteket, külön is az iskola névadóját, dr. Hesz Mihályt. A köszöntők és a névadó kötetlen hangvételű beszéde után a meghívott iskolák részvételével játékos sportvetélkedő zajlott. A győzteseknek az érmeket és a serleget a MOB/MOA biztosította és dr. Hesz Mihály adta át az első helyezett, helyi iskola csapatának.
Ugyancsak december 13-án délután rendezte meg szokásos évzáró vacsoráját a Csanádi Árpád Olimpiai Baráti Kör a Csanádi Árpád Általános Iskola, Sportiskola és Gimnázium éttermében. Dr. Hencsei Pál MOA-tanácstag, a kör elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd összegezte a kör éves munkáját. Győr Béla, a MOA főtitkára megköszönte a kör egészéves aktív munkáját, az elkövetkező ünnepekre minden jót kívánt a tagoknak. A kör ajándékainak átadása után kellemes vacsora és kötetlen baráti beszélgetés zárta a délutánt.
December 15-én, vasárnap a Zsivótzky Gyula Olimpiai Kör Egyesület hagyományosan adventi sétával zárta az esztendőt. A közös túra ezúttal is Sikátorról indult, de fő helyszíne a szomszédos Réde angolparkja volt, amely hajdan az Eszterházy-kastélyhoz tartozott. A régi időkről a részben tűz martalékává vált épület maradványai tanúskodnak, a parkban viszont ma már tanösvény vezeti végig a látogatókat, sok információt nyújtva zegzugai vagy az ott található helyi focipálya felfedezőinek. A pár óra alatt új ismeretekből, élményekből és az adventi séták olyan elmaradhatatlan kellékeiből, mint a közös „szaloncukrozás" is bőven jutott a decemberi verőfényt élvező résztvevőknek.
December 17-én, kedden délután a várpalotai Thury-vár márványtermében a Várpalotai Olimpiai Baráti Kör kezdeményezésére és segítségével a „Múlt ismerete nélkül a jövő nem építhető" 60 éves a várpalotai kézilabdázás című relikvia kiállítás nyílt. A kiállítókat Pócsik József a baráti kör alelnöke mutatta be. A kiállítást Szöllősi János, a kör elnöke nyitotta meg. Díszvendég Németh Csaba, háromszoros magyar bajnok, KEK-győztes, a VÁÉV volt kézilabdázója volt. Itt került bemutatásra az idén 15 éves baráti kör munkája egy vetített előadás kíséretében, melyet Miklós László, a kör titkára tartott, valamint itt került bemutatásra az évfordulóra készült, az egyesület eddigi munkáját bemutató kiadvány. Az évfordulón Győr Béla köszöntötte az egyesület tagjait, majd dísztányért adott át a kör elnökének.
(MOB-MOA/GyB/PJK, fotó: MOA, felvidek.ma)
Keresés