Német sztárral készül Risztov Éva
Három hete tréningezik Németországban Risztov Éva (28). A londoni olimpián 10 kilométeren aranyérmet szerző hosszútávúszó, sokakat megdöbbentett nemrégiben, amikor bejelentette, külföldön folytatja a felkészülését.
A klasszis sportoló ugyanis a 2012-es olimpiára – amelyen pályafutása legnagyobb sikerét érte el – még Széles Sándor (57) segítségével Debrecenben készült fel. A hírek szerint azonban a trénerrel a későbbiekben megromlott a viszonya, s ott is hagyta a hódmezővásárhelyi edzőtábort, a nyári világbajnokság előtt. Hazatért, s egyedül gyakorolt tovább – Barcelonában végül a kilencedik helyen ért célba.
– Nagyon sok támadást kaptam olyan emberektől és szervezetektől, akiktől és amelyektől érzésem szerint jogtalan volt az egész. Ha majd adottak lesznek a feltételek, megint ünnepelhetünk – nyilatkozta akkor Risztov, aki néhány hete úgy döntött, csatlakozik a tizenkétszeres világbajnok német Thomas Lurzhoz (33) és vele edz. A Blikknek beszámolt kinti élményiről.
– Az, hogy együtt készülhetek a hosszútávúszás ikonjával, Thomas Lurzzal nagy lehetőség. Olyan, mintha a medencében tizennyolcszoros olimpiai bajnok amerikai Michael Phelpsszel edzenék. Örülök annak is, hogy most csapatban dolgozom, így nem magamat kell mindig legyőznöm – mesélt Risztov Éva. – Szeretném a leghasznosabban eltölteni itt az őt. Fejlődni és értékes tapasztalatokat szerezni, most ez a fő cél. Naponta kétszer úszom és egy kondicionáló tréningen veszek részt, betartva a fokozatosságot.
Az olimpiai aranyérmes kőkeményen dolgozik, hogy a következő világversenyeken visszatérhessen a csúcsra. A közelgő ünnepek alatt is csak kis szünetet engedélyez magának.
– Harmadik hete vagyok Németországban, hiányzik a családom és persze a barátaim is. Karácsonyra mindenképpen hazamegyek a szeretteimhez. December 26-án pedig már edzőtáborba utazunk Thomasszal – tette hozzá Risztov, aki még nem tudja, mennyi ideig marad a német csapattal. – Szeretném ebből az időszakból a lehető legtöbbet kihozni. Ám még korai lenne bármilyen távlati elképzelésről beszélni.
(Forrás: blikk.hu)
Keresés