Olimpiai Bajnokok Klubja: A világbajnok birkózónő és a virtuóz zenész voltak a vendégek
Az Olimpiai Bajnokok Klubjának minap rendezett találkozóját élénk érdeklődés kísérte a Syma rendezvényközpontban.
Az érdeklődés elsősorban a találkozó díszvendégének, Sastin Mariannak, a magyar birkózósport első női világbajnokának szólt.
Nébald György, a klub elnöke virágcsokorral köszöntötte. A módfelett csinos, rendkívül rokonszenves bajnoknőt, edző, férjét, Wöller Ákost pedig egy üveg finom, saját termésű balatoni rizlinggel lepte meg. Majd rövid tájékoztatást adott a klub közelmúltbeli eseményeiről, valamint jövőbeni terveiről.
A találkozó emlékezéssel vette kezdetét, a jelenlévők egy perces néma felállással adóztak elhunyt társaik - Gyarmati Dezső, Temes Judit és Nagy Imre, valamint a MOB korábbi elnöke Buda István emlékének. . Az események közül Balczó 75 éves születésnapja, valamint a szöuli olimpia negyedszázados jubileuma alkalmából szervezett sikeres összejöveteleket, a Papp,László emlékestet emelte ki. A jövőbeni eseményeket illetően pedig a Duna Palotában sorra kerülő koncertre hívta fel a figyelmet. Tommy Vig világhírű zeneművész zenekari kísérettel „Aranyszimfóniák” címmel mutatja be a londoni magyar olimpiai bajnokságok tiszteletére komponált nyolc dalát.
A terem kivetítőjén azonban még Sastin Mariann világbajnoki döntőjének felvételét nézték a termet zsúfolásig megtöltő bajnokok és meghívottak. A bolgár Tajbe Juszein elleni párharcát az edző-férj Wöller Ákos kommentálta, magyarázta el, hogy Mariann az elején a taktikát betartva csak fárasztotta ellenfelét, majd az utolsó másodpercekben remekbeszabott dobással fordította a maga javára a küzdelmet.
„Még most is libabőrős leszek, ha erre a küzdelemre, életem legnagyobb pillanatára, a nézők fantasztikus ünneplésére gondolok” – vallotta meg a bajnoknő, aki azt is elmondta, hogy a cselgánccsal kezdte a sportot, csak később pártolt a birkózókhoz. Nem fél, bátran harcol és szeretné ha elkerülnék a sérülések. Iszonyatosan sok munkával jutott a csúcsra– de amint mondta a siker érdekében vállalt erőfeszítéseket ilyen körben, bajnokoknak aligha kell magyarázni… Az utóbbi évben csak a világbajnokságra koncentrált. Férjével egyébként az edzőteremben ismerték meg egymást, mikor még mind a ketten utolsó éves juniorok voltak. De érzelmileg csak később találtak egymásra. Birkózásról csak a teremben esik szó közöttük, otthon alakulnak egymást szerető házasokká.
Pekingben és Londonban már belekóstolt az olimpiák varázslatos hangulatába. Rio még távol van, ennyire előre nem tervez. A súlycsoportok határait még nem ismeri. A gyermekáldásról sem döntöttek… Imád színházba járni,bár az edzések, edzőtáborozások miatt nehéz az egyeztetés. Szeret olvasni, gyűjti Márai köteteit, Coelho írásait olvassa legszívesebben és tanulni vágyás fűti. Jelenleg még a Budapesti Gazdasági Főiskola pénzügy szakos hallgatója, s szeretné nyelvtudását tökéletesíteni, no és azért az edzéseket sem hanyagolja el. A világbajnoki cím kötelez…
Sok sikert a legjobbakat kívánva búcsúztunk, amit a jelenlévők vastapsa kísért..
A bajnoknő után Tommy Vig a sokoldalú zeneművész foglalta el a színpadot. Nébald György azzal kezdte bemutatását, hogy a csodagyerek már hatéves korában jelentkezett, megnyerte a Metro Goldwin filmgyár pályázatát. A forradalom bukása után szüleivel az Egyesült Államokba távozott és kivételes tehetségének köszönhetően Hollywoodot is meghódította. A sporthoz is kötődött. A szervezők felkérték az 1984-es olimpia Zenei Fesztiváljának megszervezésére. Idestova egy évtizede települt haza. A magyar versenyzők londoni sikerein felbuzdulva mind a nyolc bajnoksághoz egy-egy dalt komponált. A „vetés-aratás” címűt Pars Krisztiánnak ajánlotta. A nyolc dalt a Budapesti Jazz Zenekar kíséretével mutatja be december 1.én, a Duna Palotában.
Tommy Vig – amint Nébald György elmondta háromszázezer forintot ajánlott fel az Olimpiai Bajnokok Klubjának, amiből az érdeklődő és időben jelentkező olimpikonok számára belépőket vásárolhatnak a ritka művészi élményt ígérő gálára. Bemutatkozását egy vibrafonnal előadott számmal zárta és viszontlátással búcsúzott Sastin Marianntól és a hangulatos találkozón részt vett bajnokoktól.
Keresés