Olimpiai zászlók bemutatása a Zászlómúzeumban
A hétvégén Győr Béla a MOA Tanács tagja tartott előadást a Zászlómúzeumban (VIII. kerület, József körút 68., a Nap utca sarkán) "Az olimpiai játékok különleges zászlói" címmel a IX. Vexillológiai Nap keretén belül.
Előadásában azokat az eseteket mutatta be, amikor valamelyik résztvevő ország nem a saját akkor érvényben lévő zászlaja alatt vonult fel az adott olimpia megnyitóján, illetve nem az érvényben lévő zászlaja alatt versenyeztek a résztvevő ország sportolói. A hozzászólók kiemelték a téma egyediségét és érdekességét. Az előadás nagy tetszést aratott a hallgatóság körében, amellyet tapsukkal jutalmaztak.
A levezető elnök Dr. habil Pandula Attila, az ELTE professzora volt, aki maga is résztvesz a MOB gyűjtőtalálkozóin, hiszen ő is lekes gyűjtő.
Az előadássorozat elején a helyi önkormányzat képviselője jelezte, hogy a kiállítás június 30-ig tekinthető meg ezen a helyen, majd utána az állandó kiállítás új helyre költözik.
A vexillológia vagy zászlótan a zászlókkal, lobogókkal, a zászlók történetével, szimbolikájával foglalkozó történeti segédtudomány.
Keresés