Olimpikon egyetemi és főiskolai sportolókat is díjaz a MEFS
A sikeres év után a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) 2017-ben is megrendezi az “Év Egyetemi Sportolója” hagyományos díjátadó ünnepséget. Földházi Zsófia és Baji Balázs is a díjazottak listáján.
Az eseményt november 23-án, Budapesten a Magyar Sport Házában rendezik meg. „A kiemelkedő sporteredmények megünneplésén túl az a célunk, hogy a hazai nyilvánosságban hangsúlyosan megjelenjen az egyetemi sport. A legtehetségesebb sportoló hallgatók példáján keresztül is kívánjuk ösztönözni az egyetemisták és főiskolások rendszeres sportolását, népszerűsítjük a sportos életmódot, ami közös felelősségünk, egy egészségesebb magyar társadalom alapja” – mondta prof. dr. Kiss Ádám, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség elnöke.
Az ünnepségen díjat vesz át többek között az öttusázó Földházi Zsófia, az úszó Biczó Bence és Gyurta Gergely, az atléta Baji Balázs és a vívó Szatmári András. A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség információi szerint közel 80 kiváló sportolót díjaznak.
Az egyetemi és főiskolás sportolók 2017-ben az egyes világversenyeken kimagaslóan teljesítettek, a tajpeji Universiadén pedig az elmúlt ötven év egyik legkiemelkedőbb szereplésével zárt a magyar egyetemi csapat, miután tizennégy érmet szerzett.
(MEFS)
Keresés