Önkéntesdömping Rióra
Egy héttel a lehetőség meghirdetése után már több mint 60 ezren jelentkeztek önkéntesnek a riói olimpiára a világ szinte minden tájáról.
A közel 160 országból érkezett nevezés nagy része főleg olyan országokból érkezett, melyek korábban olimpiát rendeztek, ami bizonyítja, hogy egy ilyen nagyszabású eseménynek mekkora hatása van a helyi lakosságra.
A hazai, brazil jelentkezők mellett Kínából mutatkozott eddig a legnagyobb érdeklődés a program iránt, majd őket követi Oroszország és Nagy-Britannia.
A 2012-es londoni olimpia egyik önkéntese, Ian Kershaw így népszerűsíti a lehetőséget: „Londonban az olimpiai falu önkénteseinek egyik csoportvezetője voltam. Az volt életem legszebb hónapja, így már jelentkeztem is a 2016-os olimpia önkéntes programjába és mindenkit buzdítok, hogy szintén tegyen így."
Az önkéntesek mellett további szakértők jelentkezését is várják, köztük tolmácsokét, sofőrökét, újságírókét és orvosokét is.
(MOB)
Keresés