Őszi ülését tartotta a Magyar Olimpiai Akadémia tanácsa
Pénteken délután ülést tarott a Magyar Olimpiai Akadémia Tanácsa, dr. Aján Tamás MOA-elnök meghívására, a Bajai Halászcsárdában.
Dr. Aján Tamás köszöntője és tájékoztatója után Győr Béla, a MOA főtitkára számolt be a 2019-ben idáig végzett munkáról. Kiemelte, hogy a pénzügyi nehézségek ellenére is minden tervezett programját és feladatát el tudta végezni az akadémia. Itt külön kiemelte Kulcsár Krisztián MOB-elnök és Vékássy Bálint MOB-főtitkár segítségét, amely nélkül gond lett volna az anyagi háttér biztosításával. Külön köszönetét fejezte ki ezért. Így nagy sikerű, 83 fős olimpiai tábort rendezhettek a főtitkár vezetésével, a Nógrád megyei Diósjenőn, 2019. július 6. és 11. között. Ugyancsak sikeres és sok ember megmozgató volt az április 27-én, Tatán, az olimpiai edzőtáborban rendezett MOA 72. Vándorgyűlés, melyen 110 regisztrált részvevő jelent meg. Ősszel, szeptember 14-én, a Nógrád megyei Romhány község adott otthont a MOA 73. Vándorgyűlésének, ahol az egésznapos programon szintén több mint 110 fő vett részt. A Magyar Diáksport Szövetséggel idén is megrendezték a Szellemi Diákolimpiát. A Vácon és Körmenden, valamint Monoron és Körmenden megrendezett elődöntők után, idén is Tatán, az edzőtáborban került sor a döntőkre. A győztes répcelaki és körmendi iskolák tanulói, a felkészítőikkel együtt a MOA vendégeként a nyári táborban vehettek részt. Az év folyamán a napi életben szoros kapcsolat volt a főtitkár és a tanácstagok, valamint a 27 olimpiai iskola és a 21 olimpiai kör között. A legtöbb rendezvényükön személyesen is képviselik az akadémiát. Ezekre a rendezvényekre a szállítást, a díjakat, a vendéglátást tudja segíteni az akadémia, a MOB segítségével.
A MOA időarányos pénzügyi jelentését dr. Printz János tanácstag ismertette a tanáccsal. Az elhangzottakat dr. Aján Tamás és Győr Béla egészítette ki.
A Nemzetközi Olimpiai Akadémia (NOA) által szervezett konferencián idén dr. Bukta Zsuzsanna, a MOA Tanács tagja képviselte akadémiánkat május 10-17. között Görögországban, Olympiában. Részletesen beszámolt szóban az útjáról és tapasztalatairól.
A Nemzetközi Olimpiai Akadémia ifjúsági táborában idén Ferenczi Fanni (ELTE) és Fekete Farkas Mór (TE) képviselte Magyarországot június 1. és 15. között, ugyancsak a görögországi Olympiában. Iskolai elfoglaltságuk miatt a beszámolójukat írásban küldték meg, melyet a tanács tagjai megkaptak és olvashattak. Ugyancsak írásban kapták meg a MOA által idén végrehajtott feladatok részletes leírását, valamint az év hátralévő feladatait. Ezek közül a legfontosabb az igazgatói és körvezető értekezlet megszervezése és lebonyolítása november végén.
A tartalmas ülést jó hangulatú vacsora zárta, dr. Aján Tamás MOA elnök meghívásának köszönhetően.
(MOB-MOA/GyB)
Keresés