Öttusa: Rióban egy stadionban, öt óra alatt lemehet a verseny
A riói olimpia öttusaversenyeit egyetlen stadionban, öt óra alatt lebonyolítják, a vívás küzdelmei részben kieséses rendszerben zajlanak – többek között ezt ismertette a sportág jövőjéről szóló nyílt levelében Klaus Schormann, a Nemzetközi Öttusaszövetség (UIPM) elnöke.
Az UIPM szerint valahogy így nézne ki az öttusastadion – és igen, egy pást elég lenne a versenynapon
Az elnök által a szövetség honlapján közzétett levelében egy öttusastadionról ír, amelyben az összes számot meg lehet rendezni, és ez a stadion Rióban mutatkozik be.
„Öt óra alatt túljutunk mind az öt tusán, a nézők egy helyen ülve végig tudják követni az eseményeket” – írta Schormann.
A legnagyobb változás a vívást érinti majd: kieséses vívóversenyt rendeznek egyetlen páston, így nem kell többfelé figyelniük a nézőknek. A tusa pontszámának azonban csak az egyik részét adja ez a versenytípus, a másikat a fő verseny előtti napon megrendezendő hagyományos körmérkőzések alapján osztják ki.
Az írás szerint a londoni olimpia egyik sikersztorija volt a futással ötvözött lézeres lövészet, amelyet a jövőben (Rión túl) az úszással is kombinálnának.
„A lézeres lövészetnek köszönhetően ez a versenyforma az iskolákban és a strandokon is biztonságosan kivitelezhető lenne."
„Az, hogy a londoni olimpián megnyerhető hat érmen három kontinens hat országa osztozott, azt jelzi, hogy a sportág nagyon is jó állapotban van, világszerte terjeszkedik, és egyre modernebbé válik” – áll a közleményben.
(Forrás: MTI)
Keresés