Ötven éve történt: München 1972 – Gyarmati Andrea bronzérmes
Az olimpia 6. versenynapján, szeptember 1-én sem maradt érem nélkül a magyar küldöttség.
Úszásban délután 100m háton Gyarmati Andrea a második középfutamba egy tizeddel (1:06.39) megjavította saját Európa-csúcsát, és minden izgalom nélkül biztosította helyét a szombati döntőben.
Majd a 100m-es női mellúszók következtek. Kaczander Ágnes Kiss Évával az első futamban lett besorolva. Kaczander második és döntős lett (1 :16.34). Kiss csak nyolcadik (1:17.59), így a 14. helyen végzett..
100m pillangón Gyarmati Andrea rajtja nem volt a legjobb a fináléban. Ennek megfelelően erősen hatodik volt a fordulónál, ahol meglepetésre az NDK-beli tizenhat esztendős Beier állt az élen. A második hosszon rendkívül szorosan alakult a verseny, hetven méternél legalább hatan voltak egyvonalban. Kilencvennél a japán Aoki szédületes lendülettel robbantott, első lett, és Andreát egy benyúlással Beier is megelőzte. Gyarmati bronzérmet szerzett.
Az atlétikai stadionban a férfi diszkoszvetők között három magyar is dobókörbe állt. Tégla Ferenc és Fejér Géza kezéből elsőre 60 fölé szállt a diszkosz, míg Murányi János másodikra birkózott meg az 59 méteres szinttel.
A női gerelydöntő kezdetére erősen beborult, a szél viszont elcsendesedett. Változó irányával azonban gyakran megtréfálta az atlétanőket. Kucserka Mária első, 57 méter körüli dobásának nem volt hegye, így nem adták meg. Paulányi Magdolnának úgy látszik, nem tett jót a túl sok melegítő dobás. Két sorozat utáni mindketten érvényes kísérlet nélkül álltak. Így minden a harmadik dobástól függött, ez is elmaradt legjobbjuktól. Kucserka a 10. (54.40) Paulányi a 11. (52.36) lett.
Kulcsár Magdolna nem állt rajthoz, mivel kissé érezte a bokáját, nem akart kockáztatni az 1500m-es síkfutás előtt.
Judóban pénteken délután Varga Imre (93kg) nyugodtan készült olimpiai debütálására, a kanadai F. Farnsworth elleni találkozóra. 6 perc: ennyi időbe telt, hogy a nemzetközi mezőnyben az „indultak még” csoportjához tartozó Farnsworth bírói döntéssel verje a rendkívül bátortalanul, passzívan versenyző Vargát. Ellenfel később kiesett, így Varga számára is véget ért a verseny.
Evezésben a kisdöntőket rendezték a 7-14. helyért.
A nyolcasok futamában a Melis Zoltán, Pályi András, Gelley Antal, Zsitnok Béla ifj., Romvári László, Kokas Péter, Dávid Imre, Bányai Ágoston, Ölschléger Róbert összeállítású magyar egység az ausztrál, holland és cseh hajóval nagy harcban volt a jó helyezésért. Végül minimális különbséggel nyerte a futamot a magyar nyolcas. Idejükkel az előző nap biztos döntősök lehettek volna.
Kézilabdában Magyarország csapata Japán ellen játszott és jó játékkal biztosan nyert. Csapatunk már a harmadik csoportmérkőzés eredményétől függetlenül bekerült a középdöntőbe.
Magyarország—Japán 20:12 (10:7)
Magyarország: Horváth — Kaló, Varga, Simó, Vass S., Stiller, Marosi. Csere: Bartalos, Vass K., Harka, Takács, Adorján
Gólok: Varga 6, Stiller és Marosi 4, Kaló és Simó 2, Vasss S. és Vass K. 1.
A csoport állása: 1. Magyarország 2 2 - - 48-27 4 pont; 2. Jugoszlávia 2 2 - - 45-29 4 p; 3. Japán 2 - - 2 26-40 0 p; 4. Egyesült Államok 2 - - 2 30.53 0 p.
A lovaglás military versenyszámának harmadik tusáján díjugratásban a négy magyar induló közül már csak egyedül Szabácsy István volt érdekelt. Ő közepes teljesítményével megtartotta a 38. helyezését. Ha a díjlovaglásban többet mutatott volna, akkor előrébb végez.
Ökölvívásban a délután folyamán könnyű- és váltósúlyú mérkőzésekre került sor. Kétszeres Európa-bajnokunk, Kajdi János (67kg) lépett a szorítóba a váltósúlyban. Ellenfele a mongol Bandi volt. A harmadik menet 4. percben egy hatalmas balhorgától megingott a lelkesen küzdő mongol, majd az ötödik percben Kajdi a sarokba csalta Bandit, és amikor a mongol ütni készült, megelőzte és pontos ütést helyezett el az állán. Bandi a kötélnek esett, felállt, de kiszámolták.
Orbán László (60kg) este a könnyűsúlyban lépett a szorítóba az olasz Capretti ellen és 4:1 arányú pontozással győzött. A pontozás eredménye így alakult: Delatolasz (görög) 59:59, Grabarz (NSZK-beli) 60:57, Waldo (kubai) 59:58, Oguntokun (nigériai) 58:58, Orbán javára, Sakdiye (thaiföldi) 59:59, Capretti javára.
Sportlövészet. Pénteken délben a hochbrücki lőtéren befejeződött az előző napon megkezdődött két szám, a gyorstüzelő pisztolyosok és a futóvadlövők versenye. Mindkettőben indultak magyarok is, s eredményeikkel alaposan elmaradva a várakozástól nem sikerült helyezést szerezniük.
A gyorstüzelő pisztolyosok között Kun Szilárd 583 kört teljesítve a 23. lett.
A futóvadlövő Szabó Gyula a13., Jenei István a 22. helyen végzett, 545 illetve 531 körrel.
Vízilabdában megkezdődött pénteken a legjobb hat csapat körmérkőzéses csatája a döntőben.
A magyar-olasz találkozókat mindig nagy várakozás övezi, ez most sem volt másként. A magyar csapat javuló formában, de még mindig nem a várakozásoknak megfelelően játszott. Egyetlen dolog, a küzdőszellem viszont maradéktalanul dicsérhető! Az olaszok elsősorban a harmadik negyedben veszélyeztettek. A hajrában szerencsére csak a taljánok vesztették el nyugalmukat, a mieink így be tudták biztosítani a nagyon fontos két pontot. Egyénileg ismét Bodnárt és Faragót lehet dicsérni. Szívós hullámzó teljesítményt nyújtott, de még így is oroszlánrészt vállalt a győzelemből.
Magyarország—Olaszország 8:7 (1:0, 2:1, 3:4, 2:2)
Magyarország: Molnár, Bodnár, Görgényi, Faragó, Sárosi, Szívós, Konrád III. Csere: Kásás, Pócsik, Magas
Gólok: Szívós 3, Faragó 2, Bodnár, Konrád III., Pócsik
Vitorlázásban a IV. futamokat rendezték Kielben.
A magyar versenyzők gyengén szerepeltek, és a mezőny második felében végeztek, így valamennyien visszaestek az összetett versenyben. Fináczy a hatodikról a tizenkettedikre, Litkeyék tizedikről tizennegyedikre, a Gosztonyi, Holovits kettős pedig a kilencedikről a tizenegyedikre.
Vívás. Pénteken reggel ismét a férfi tőrvívóké volt a szó. A 13 benevezett csapatot négy csoportba osztották, ahonnan az első két helyezett kerülhetett a legjobb nyolc közé.
A magyar csapat könnyen verte Libanont és Kanadát, de a románokkal szoros csatát vívott a győzelemért.
A negyeddöntő legkönnyebb ellenfelének tartott kubai csapat hihetetlen elszántsággal vetette magát a küzdelembe, s ez a lelkesedés bizony helyenként eléggé meggyőző technikával párosult, így Kamutiéknak alaposan meg kellett izzadniuk a győzelemért.
A találkozón Marton, Szabó, Kamuti J., és Fenyvesi 2-2 győzelmet aratott.
A szombat délelőtti elődöntő párosítása : Szovjetunió-Franciaország, Lengyelország-Magyarország.
(MOB, Fotók: MTI-archívum)
Keresés