Phjongcshang 2018: megsérült a műkorcsolya női címvédője
Edzője szerint a műkorcsolyázó Agyelina Szotnyikova sérülés miatt nem tudja megvédeni olimpiai bajnoki címét februárban a dél-koreai Phjongcshangban.
„Agyelina Szotnyikova sérülés miatt nem tud versenyezni a szezonban” – mondta az orosz versenyző edzője, Jevgenyij Pljuscsenko.
A kétszeres olimpiai és háromszoros világbajnok műkorcsolyázóból lett szakember hozzátette: hiába remélték, hogy a sérülés rendbe jön, az továbbra is problémákat okoz. Szotnyikova nem tud teljes intenzitással edzeni, ilyen állapotban pedig – a tréner szerint – hiba lenne, ha versenyezne. Pljuscsenko hangsúlyozta: mindez nem jelenti a 21 éves Szotnyikova pályafutásának a végét.
Az orosz műkorcsolyázó három éve, Szocsiban nagy meglepetésre nyert a téli olimpián, de a kűrök pontozása, a döntőben tapasztalt bíráskodás miatt Dél-Korea olimpiai bizottsága az ország korcsolyázószövetségével közösen fellebbezést nyújtott be, amit a nemzetközi szövetség később elutasított.
Szotnyikova a 2010-ben Vancouverben olimpiai aranyérmes dél-koreai Kim Ju Na elől kaparintotta meg a győzelmet úgy, hogy a rövid program után még az ázsiai vezetett, ám annak ellenére nem tudta megőrizni a pozícióját, hogy hibátlan kűrt ment.
Mint arról korábban beszámoltunk, nyári szabadságáról visszatérve svájci otthonába, egy esti főzést követően házi balesetet szenvedett Tóth Ivett, aki az elmúlt idény világbajnokságán műkorcsolyában kvótát szerzett Magyarországnak a phjongcshangi olimpiára. A magyar sportolónő számára az októberi Grand Prix-n az indulás nem valószínű, de a tervek szerint november végén azonban már versenyezni fog.
(MTI-MOB, fotó: Reuters)
Keresés