Pulai Imre bobban szeretne kvalifikálni Pjongcsangra
Az olimpiai bajnok kenus, Pulai Imre a szánkó után most bobban próbálkozik kvalifikációt szerezni a soron következő, 2018-as téli olimpiára. A sportolót az Észt Kajak-Kenu Szövetség a sportág vezetőedzőjének jelölte, de emellett nem adja fel a reményt, hogy kijusson Pjongcsangba.
Az idén ötven esztendős olimpiai bajnok öt versenyző felkészítését irányítja a jövőben, köztük van a tavalyi moszkvai Európa-bajnokságon C-1 1000 méteren aranyérmet szerző Joosep Karlson - számol be róla a hazai szövetség honlapja, a kajakkenusport.hu.
„Jooseppel az ICF nemzetközi táborozása során ismerkedtem össze, segítettem az ő munkájában, s a tavalyi Európa-bajnokságon már az A-döntőben lapátolt. Tehetséges srác, van benne elszántság, akarat és fantázia. Mellette még egy fiatal kenus és három kajakos tartozik alám. Van külön edzőjük, én edzéstervekkel segítem a felkészülésüket, de többször utazom ki hozzájuk a Balti-tengerhez és ők is jönnek majd a Kolonics vízitelepre edzőtáborozni – mesélte Pulai Imre, aki a vezetőedzői munka mellett természetesen a saját téli kalandját is folytatja, a szánkó után most bobban szeretné kvalifikálni magát a soron következő téli olimpiára.
„Világkupa és Európa-kupa helyszíneken is edzettem az elmúlt időszakban, bérelt bobokkal. Most az a legfontosabb, hogy saját bobot tudjunk vásárolni, ami alsó hangon húsz ezer euro körül van. A bobbal kapcsolatban hosszú távú terveim vannak, szeretném bővíteni a csapatot, így az eddigi tolóemberem, Németh Róbert mellé be akarom vonni Remete Soltot és az olimpiai bronzérmes kenust, Zala Györgyöt is” – árulta el Pulai, aki csapatával hamarosan Siguldába utazik edzőtáborozni.
Sydney aranyérmese (C-2, 500m) és Atlanta bronzérmese (C-1, 500m) 2005 után kezdett a szánkóversenyzéssel komolyabban foglalkozni, az edzések mellett megalapította a sportág hazai szövetségét is. Több téli olimpiára is felkészült, de végül kvalifikációt még nem sikerült szereznie. A két riói olimpikon úszó, Pulai Bence és Vince édesapja Pjongcsangba bobosként szeretne kijutni.
(MKKSZ-MOB)
Keresés