Reményt adó sportnap
Egy évvel ezelőtt, 2020. május 6-án a pandémia első hulláma miatt csak szűk körben ünnepelhette a Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör, a XVI. kerületi Önkormányzat és a Magyar Olimpiai Akadémia a Magyar Sport Napját. Pedig ez a nap sokak mellett a kertvárosi sportbarátoknak is az egyik, ha nem a legnagyobb ünnepe.
A mátyásföldi uszoda egyik oszlopán 12 éve, 2009. május 6-án avatta a kertvárosi olimpikonok első emléktábláját a baráti kör és az önkormányzat. Azt a táblát, melyre még csak olyan nevek kerülhettek fel, akik 2008-ig az épek olimpiáján és kizárólag a nyári játékokon szerepelve képviselték a Kertvárost. A para- a téli és az ifjúsági olimpiák kerületi résztvevőinek később újabb táblákat kellett készíteni. Illetve London és Rio után a már meglévő táblák névsorait is bővíteni kellett. Az új táblák avatására mindig kiváló alkalmat teremtett a Magyar Sport Napja, amely ünnepségekre általában nagy közönség előtt került sor az Erzsébet-ligetben.
2020-ban azonban a világjárvány kirobbanása miatt mindössze négyen koszorúzták meg a táblákat. Kovács Péter polgármester, Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára, Hóbor Béla, a Varjú Vilmos Olimpiai Baráti kör elnöke és Cserna Sándor, a Kertvárosi Sportlétesítményeket Üzemeltető kft. ügyvezető igazgatója valószínűleg nem gondolták, hogy egy év múlva, 2021. május 6-án is ugyanez lesz majd a helyzet. Pedig így történt, mert a pandémia miatt az idei ünnepség is elmaradt. Pontosabban megint csak szűk körben zajlott le. Volt ugyan himnusz – a nemzeti mellett az olimpiai is –, egy rövid beszéd és koszorúzás is, ám az ünnepség legfontosabb része, a fiatal sporttehetségek bemutatója, illetve a sportlegendákkal való személyes találkozás ezúttal is elmaradt. A nehézségek ellenére a jeles nap azért nem felejtődött el, és ami még jobb hír, a résztvevők reményüket fejezték ki, hogy Tokió 2021-ben képes lesz megrendezni az olimpiát, illetve, hogy javulni fog a hazai egészségügyi helyzet, így pedig a tavalyról idénre halasztott kertvárosi olimpikonok köszöntését is meg lehet majd tartani. Meg is állapodtak a szabadtéri rendezvény tervezett időpontjában, amely 2021. június 24. 11.00 lesz, amikor nemcsak a kertvárosi olimpikonok lesznek bemutatva, hanem a Havashalom park hivatalos névadójára és az Olimpiatörténeti Fasor avatóünnepségére is sor kerülhet. Ahogy a sportvilág előtt célként lebeg az olimpia, úgy lebegjen a kertvárosi sportbarátok előtt is célként ez a kerületi olimpikonokkal való júniusi találkozás! A remény ugyanis mindenkinek erőt ad, erre pedig nagy szükségünk van.
(MOA/Riersch Tamás)
Keresés