Risztov Éva most pihen, de Rióra felépíti magát
A mob.hu stábja már most a virtuális riói lelátón szorít a magyar sikerekért: pontosan egy év múlva, 2016. augusztus 15-én, az olimpiai játékok tizedik versenynapján szurkolhatunk London olimpiai bajnok úszójának, Risztov Évának.
A medencéből induló, de időközben nyílt vízre átevickélő versenyző rajt-cél győzelmet aratott 2012-ben a női hosszútávúszók 10 km-es versenyében, és már bizonyos, hogy Rio de Janeiróról sem marad le, miután a kvótát érő tizedik helyen ért célba a kazanyi vizes világbajnokságon.
„Harmincéves leszek, lassan nyugdíjas… A vb után most a pihenésé lesz a főszerep, van egy évem, hogy szépen, tudatosam felépítsem a felkészülést. Ez a helyzet sokkal könnyebb, mint London előtt volt, hiszen már most tudom, hogy mire készülhetek” – mondta a mob.hu-nak.
„Nagyon nagy dolognak tartom, hogy olimpiai bajnokként sikerült újra kijutnom. Az álmom 2012-ben teljesült, de természetesen Rióban is mindent megteszek a minél jobb eredményért.”
A szám másik magyar kiválósága, Olasz Anna biztosan nem szerepel a jövő nyári játékokon, ahhoz ugyanis tízbe kellett volna kerülnie Kazanyban, amiről 11.-ként épp csak, de lecsúszott.
(MOB)
Keresés