Sastin Marianna aranyérmes Bakuban!
Sastin Marianna végig magabiztosan menetelve nyert aranyérmet a bakui Európa Játékokon a női szabadfogású birkózók 60 kg-os versenyében hétfőn.
A Vasas birkózója a román Anca Petreát verte technikai tussal a 16 között, majd a bolgár Tajbe Juszeint győzte le nagyobb értékű akcióval a Hejdar Alijev Arénában.
A négy között Okszana Herhellel nézett farkasszemet, és intézte el könnyedén, 13:2-vel – annak ellenére, hogy 2:0-ra még az ukrán vezetett.
A döntőben, melyben ellenfele a nanjingi ifjúsági olimpián bronzérmes orosz versenyző, Szvetlana Lipatova volt, végig irányítva diadalmaskodott. Az első menetet 3:0-val, a másodikat 4:0-val húzta be.
„Hogy mi volt a kulcs? A megbeszélt taktikát be kellett tartani. Az elején erős volt az orosz, de számoltunk a fáradékonyságával, ami bejött. Arra is számítottunk, hogy sportdiplomáciai okokból ellenem fújnak majd a döntőben, de a bíráskodás korrekt volt. Végül is úgy kell birkózni, hogy ne tudjanak ellened fújni” – nyilatkozta Sastin a mob.hu-nak bedagadt szemmel, elődöntős ellenfele ugyanis megfejelte.
A birkózó a verseny egészéről elmondta, kétségkívül a nehezebb ágra került, ugyanakkor saját meglátása szerint is jól teljesített a döcögős kezdés ellenére.
Az Európa Játékok kapcsán megjegyezte, valóban „miniolimpia” jellege van, és reméli, hogy a Bakuban mutatott jó formája a Las Vegas-i olimpiai kvalifikációs világbajnokságon is visszaköszön majd.
Külön érdemes jegyezni, hogy Sastin Bakuban a 60 kg-os súlycsoportban mérette meg magát, az olimpián és a vb-n viszont az 58 kg-osok között fog versenyezni.
Sastin tovább bővítette amúgy is impozáns dicsőséglistáját: 2013-ban világbajnok lett Budapesten, továbbá két második és egy harmadik helyet szerzett vb-n, míg Európa-bajnokságon négyszer végzett az első háromban. Emellett kilencszeres magyar bajnok.
Birkózásban egy érmet már nyert a magyar csapat, Korpási Bálint a dobogó második fokára állhatott fel szombaton.
A magyar küldöttségnek ez összesen az ötödik érme, két aranyat kajakban, egy-egy aranyat és ezüstöt birkózásban, egy bronzot pedig kenuban szerzett.
(MOB fotóK: Szalmás Péter)
Keresés