Skócia alighanem lemaradna a riói olimpiáról
Ha Skócia valóban a Nagy-Britanniától való elszakadásról dönt hamarosan, vélhetően lemarad a 2016-os riói olimpiáról.
Skóciában szeptember 18-án tartanak népszavazást arról, hogy kiválnak-e Nagy-Britanniából, és amennyiben az igenek győznek, az a sportra is hatással lenne, így például a két év múlva esedékes játékokra.
A legnagyobb gondot az jelentheti, hogy időbe telne, míg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság felveszi tagjai közé, anélkül márpedig senki sem indulhat skót zászló alatt.
„Fogalmam sincs, mennyi időt venne igénybe a tagfelvétel, ez rengeteg tényezőtől függ. Attól tartok azonban, hogy addigra a legtöbb sportág kvalifikációja már befejeződne” – fogalmazott Sir Craig Reedie, a NOB skót alelnöke.
A sportvezető hozzátette, a brit sportrendszerből nagyon sokat profitálnak a skót sportolók is, így etikai kérdéseket ugyancsak felvetne az esetleges különindulás.
A Brit Olimpiai Bizottságnak egyelőre nincs hivatalos álláspontja az ügyben.
„Mihelyst lezajlott a népszavazás, megvizsgáljuk, hogy az mennyiben befolyásolja a Brit Olimpiai Csapatot. Azt azonban már most leszögezhetjük: a brit csapatot értelemszerűen csak brit sportolókból válogathatjuk össze” – nyilatkozta az egyik szóvivő.
A sportscotland nevű szervezetnél mindenesetre nem aggódnak amiatt, hogy bármiből is hiányt szenvednének az elszakadás következtében.
„Akárhogy is döntsenek a skót emberek, a skót versenyzőket a legjobb edzéskörülmények között készítik majd fel a legjobb edzők. Minden támogatást meg fognak kapni a sikeres szerepléshez” – hangsúlyozta a sportscotland egyik szóvivője.
„A skót sportolók számtalanszor bizonyították, hogy a legmagasabb szinten is megállják a helyüket, úgyhogy cseppet sem kellene félteni őket.”
(MOB)
Keresés